„A mi hivatásunk az, hogy a világ közepette éljünk, ott, ahol Isten dicsőségét legjobban előmozdíthatjuk.”

Társaságunk alapítóját, P. Bíró Ferenc jezsuita atyát kortársai Jézus Szíve apostolaként tartották számon; e lelkiség határozta meg mind saját életét, mind apostoli tevékenységét. Alapító Atyánk Jézus Szíve tiszteletének hagyományos és újszerű elemeiről Laczkó Zsuzsanna SJC így írt 2004-ben.

Cikkek

A Jézus Szíve tiszteletről röviden

A „szív” egyetemes jelképként a szeretet kifejezésére szolgál. Fogalma a zsidó-keresztény lelkiségben a személy alapját, egyesítő fundamentumát, a személyiség középpontját jelöli, melynek legmélyét a szeretet alkotja. A kereszténység számára a keresztre feszített Jézus lándzsával átszegezett szívében maga a megtestesült isteni szeretet tárul fel.

A 20. század egyik legnagyobb teológusa, Karl Rahner Jézus Szívét reálszimbólumként értelmezi. A reálszimbólum nem csupán képszerűen vagy magyarázatszerűen jelképezve emlékeztet egy valóságra, hanem lényegében tartalmazza is azt.

Ebben az értelmezésben szemlélve Jézus Szíve nem pusztán képi megjelenítése Istennek az emberre irányuló végtelen irgalmas szeretetének, nem is csak magyarázatként emlékeztet rá, hanem meg is testesíti azt. II. János Pál pápa szavaival élve: A lándzsával átdöfött szív az isteni szeretet „legmagasabbrendű és végérvényes kinyilatkoztatása.”

Az Isten képmására teremtett embernek egyik legalapvetőbb vágya – és egészséges fejlődésének szükséglete és feltétele is –, hogy szeretve legyen és viszontszerethessen. Hívő emberben ez a vágy és szükséglet legmélyebb szinten az Istennel való kapcsolatban jelenik meg és teljesedik ki. Mivel a kereszténység lényege a jézusi kinyilatkoztatásból megismert végtelen, irgalmas, ugyanakkor a bűn által megsebzett atyai szeretetnek a megismerése, elfogadása és viszonzása, nyilvánvaló, hogy az Egyház egész történetét az apostoli kortól napjainkig végigkíséri a Szent Szív tisztelete és kultusza. E kultusz világméretű elterjedése és kibontakozása a 17-18. században valósul meg, amikor az Alacoque Szent Margitnak adott magánkinyilatkoztatás széles körben ismertté és elfogadottá válik.

A szív lelkisége különös lendületet vesz a 19-20. század fordulóján, mikor is egyre nyilvánvalóbbá válnak a legújabb kor szekularizációjának hatásai, egyre kiáltóbban jelentkezik a szociális igazságtalanság. Ebben az isteni szeretetre egyre kevésbé kinyíló, következésképp egyre kevésbé válaszoló korban a keresztény világ az egyre sokasodó gond egyetlen gyógyírjának ismeri fel a Jézus Szíve tiszteletet. Ez a tisztelet nem csupán ájtatossági forma, hanem a felebaráti szeretet tetteiben testesül meg, hiszen a Jézus iránti szeretet csak a testvéri szeretetben tud konkrét módon megnyilvánulni. „Az emberi szív Krisztus szíve közelében tanulja meg fölismerni életének és rendeltetésének igazi értelmét, fölmérni a hiteles keresztény élet értékét… Itt válik képessé arra, hogy a testvéri szeretetet összekapcsolja az Isten iránti gyermeki szeretettel.” (II. János Pál).         

A Jézus Szíve lelkiség 19. század végi felvirágzásának jele, hogy IX. Pius pápa 1856-ban az egész Egyházra kiterjeszti Jézus Szíve ünnepét, majd 1899-ben XIII. Leó pápa felajánlja a világot Jézus szentséges szívének. S hogy a Szív kultusza felfogása szerint mennyire nem csak ájtatossági forma, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ő nevéhez fűződik az első szociális enciklika megírása is. Ez a gyakorlati Jézus szíve tisztelet tovább visszhangzik a 20. század első felében XI. és XII. Pius pápa megnyilatkozásaiban, s nem veszítette el időszerűségét napjainkban sem. II. János Pál pápa szerint „Jézus szíve tisztelete a lényegre menő lelkiség. Időszerűbb, mint valaha.”

A Jézus Szíve tisztelet – elsősorban ájtatossági formaként – hazánkban is jelen van, 1915. január 1-én a püspöki kar felhívására Magyarország minden templomában Jézus Szentséges Szívének ajánlják fel az országot. A 20. század eleji Magyarországon a Jézus Szíve tisztelet talán legjelentősebb apostola P. Bíró Ferenc jezsuita atya.

A Jézus Szíve tisztelet P. Bíró Ferenc életében

P. Bíró már gyermekkorában megismerkedik a Jézus Szíve tisztelettel, ötödikes gimnazista korában belép a Jézus Szíve Társulatba. Társulati tagként elolvassa Zádori Jánosnak a Szent Szívről szóló könyvét, mely jelentős hatással van lelki életére, befolyása egész életén át elkíséri. Jezsuitaként felismeri, hogy e kultusz nem csupán az egyes személy benső átalakulásának kiváló eszköze, hanem az Egyház és a társadalom megújulásának is egyedüli forrásának tartja. Egész életét annak szenteli, hogy Jézus Szíve uralmát terjessze, erre használja befolyásos kapcsolatait, a Szent Szívről szólnak prédikációi, lelkigyakorlatai. Elképzeléseiben megjelenik a gyakorlati Jézus Szíve tisztelet által megújult társadalom képe, s mindent megtesz azért, hogy e vízió valósággá váljon; ezen alapul az általa alapított Jézus Szíve Népleányai Társasága lelkisége és programja.    

 

P. Bíró szív-lelkisége

P. Bíró számára a „szív” az egész személy belső, erkölcsi világa, jelleme, legfőképpen pedig szeretete. Jézus testi szívében az Isten-ember egész isteni, valamint egész emberi belső világának szimbólumát látja. E szív legfőbb sajátossága a „lángolóan üdvözítő szeretet az Isten és az emberek iránt, melyet az emberek a bűnök által megsértenek, főleg az Oltáriszentségben.” Imádságaiban azt a kegyelmet kéri, hogy ezt a Szentséges Szívet imádhassa, tisztelhesse, szerethesse, és annak tiszteletét képességei szerint terjeszthesse. Beszédeiben megjelenik egy költői kép: „Jézus Szíve a mindenség kertjében az isteni szeretet kinyílt teljes rózsája.”

P. Bíró szív-lelkisége hordozza a Jézus Szíve tisztelet egyetemes sajátosságait, azaz fontosnak tartja az egyéni és közös imádságot, a szentséglátogatásokat, az engesztelő szentáldozásokat és a vezeklést, mindezek azonban sajátos fényt kapnak.

Külön hangsúlyt fektet a Jézussal való egységre, a folyamatos szemlélődésre, a Jézus szellemében való életre, melynek elengedhetetlen része a szenvedések felvállalása. Mindezt azért teszi, hogy úgy élhessen, ahogyan az evangéliumok Jézusa élt, azt tehesse, amit az evangéliumok Jézusa tett, s ezáltal hozzájáruljon a kor szociális krízisének enyhítéséhez. „Naponta sokat és sokszor jót fogok cselekedni környezettemmel, azután az idegenekkel is, – főleg a legelhagyatottabbakkal, a testi s lelki nyomorban lévőkkel úgy, amint azt Te cselekedted.” 

A Jézus Szíve lelkiség eucharisztikus és engesztelő jellegének sajátos színt ad P. Bíró ignáci lelkisége, a cselekvésben való szemlélődés. Egyik exhortatiojában így fogalmaz: „A kiengesztelés módja: …boruljunk le gondolatban az Oltáriszentség előtt, ott imádkozzunk, engeszteljünk… A tabernákulumban elbújok, kicsinnyé téve magamat, mindig ott maradok. Ha jön a kísértés, ott győzöm le; ha határozok, ha megbántottak, ott vagyok. Ha ezt begyakoroljuk, mindig könnyedén ott vagyunk boltban, levélírás közben, stb.” Állandóan a megismert és megszeretett Jézussal akar lenni.

Úgy tartja, hogy az Alacoque Szent Margitnak kinyilatkoztatott ígéretek a Jézus szíve tisztelet fontos részét képezik, Isten végtelen értékű ajándékai. Ezek által sarkall, hogy adományaiból megismerjük az Adományozót, aki a végtelen jóság és szeretetreméltóság, s ha Őt magát mindenek felett szeretjük, akkor felebarátainkat is hasonlóképpen szeretjük Istenért.  

P. Bíró meggyőződése, hogy a Jézus Szíve tisztelet a Gondviselés ajándéka a 20. század számára, akkor, amikor „minden pillanat és minden hely szeretet, könyörület, adomány és megsegítés után kiáltozik.” Ez a kultusz azonban csak akkor termi meg gyümölcsét, ha a kereszténység nem csupán az egyéni megszentelődés eszközének tekinti, hanem felismeri, hogy milyen kötelezettséget ró a társadalomra. Egy alkalommal így fordul a Népleányokhoz: „Az önök programja társadalmat formáló program. Ne legyenek csak szimpla követői az Úr Szívének, mely csak abban nyilvánul meg, hogy sokat imádkoznak, vizitációt tartanak, hogy közösen imádkoznak, vezekelnek, hogy engesztelő szentáldozást végeznek, stb. Bár ezek is mind igaz, szép és nemes virágok, de ezeknek ki is kell virágozniok az életben. Ennek a tett, a cselekedet által kell kivirágozni az életben, mindnyájunk életében és a társadalomban.”

A 20. század elejének világméretű krízisével szembesülve úgy látja, hogy mind a kereszténység, mind a társadalom fennmaradásához sajátos kegyelemre van szükség, s e kegyelem szerinte kizárólagosan és bizonyosan a Jézus Szíve tisztelethez kapcsolódik. A Jézus Szívében szemlélt és megtapasztalt szeretet az emberi szívben felfakasztja a viszontszeretet vágyát, és ennek az Úr Jézus és Isten iránti szeretetnek a felebarát iránti szociális szeretetben kell leginkább megtestesülnie. Minden szeretet sajátossága, hogy képességeihez és erejéhez mérten másokat segít, másoknak jót tesz, másokat ajándékaival elhalmoz, az igazi szeretet mások szolgálatával és megajándékozásával kezdődik, áll fenn és pecsételődik meg.

 

Similis esse volo

Jézus Szívét szemlélve, P. Bíró gyakran ismételgeti: „Similis esse volo,” azaz „Hasonló akarok lenni Hozzá.” Amikor erről elmélkedik, az Alacoque Szent Margitnak kinyilatkoztatott képet tartja szeme előtt, s minden egyes elemét – a keresztet, a töviskoszorút, a sebet, a lángokat, a fényes sugarakat, a sebből kicsorduló vért, s magát a Szívet – külön-külön  értelmezés tárgyává teszi.

A kereszt annak a jele, hogy Jézus nemcsak a kereszten szenvedett, hanem a betlehemi jászoltól kezdve a Golgotáig egész életét végigkíséri a szenvedés. Mindezt a megváltó szenvedést azonban önként, örömmel és szeretetből vállalta az emberek vétkeinek kiengesztelésére, ezáltal mentette meg őket a pokoltól, és nyitotta meg számukra az üdvösség útját. Követőit arra hívja, hogy vele egyesülten, Szívének engesztelésére felajánlva, nagylelkűen hordozzák életük keresztjeit.

A töviskoszorú a megaláztatás kínzóeszköze. A szívben megfogamzó kevélység, az önközpontúság az értelemben fejlődik vétekké és gonoszsággá, Isten helyett az „én”-t teszi középponttá, ezáltal az Urat megalázza, kigúnyolja. A Szent Szívet körülölelő töviskoszorú arra indítja Jézus követőjét, hogy teljes erejéből küzdjön a kevélység ellen, és gyakorolja a szelídségben, szerénységben, engedelmességben, türelemben, szolgálatban, másoknak önmagunknál többre tartásában megnyilvánuló alázatosságot.     

A lándzsa ütötte seb a teljes halál és az ezt követő dicsőséges feltámadás bizonyítéka, egyben a szereteten ejtett láthatatlan sebre is utal. Azt hirdeti, hogy Jézus mindent szeretetből, méghozzá az élet feláldozásáig elmenő szeretetből tett. Követőit az önzetlen, szívből fakadó, tevékeny szeretetre hívja. A Szíven a láthatatlan sebet a szeretet visszautasítása, a hálátlanság ejti. Az engesztelés tehát a hála tettekben megnyilvánuló kifejezésében rejlik.

A láng az önmagát felemésztő szeretet jelképe. A Jézus Szíve körüli lángok Atyja és az emberek iránti szeretetből vállalt szegénységét, engedelmességét, szüzességét, megaláztatásait és lemondásait jelzik, valamint megkülönböztetett figyelmét a „kicsinyek,” azaz a szegények, betegek, elhagyatottak, üldözöttek és gyermekek iránt. Jézus Szíve tisztelőjének hivatása az önfeláldozó szeretet, mely az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában mutatkozik meg. Minél inkább felfedezi magában az önszeretetet, annál inkább törekedjék az önmegtagadás és lemondás gyakorlására mások javára.

Az Úr Szívéből áradó fénysugarak a Jézustól kapott kegyelmek kiapadhatatlan forrását jelentik, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy aki az Úr tetszését keresi, annak saját szívének is ragyognia kell a kegyelemtől. Jézus követője ráébred, hogy kegyelem nélkül semmire sem képes, s boldogan adhat hálát azért, mert az Úr folytonosan el akarja őt halmozni kegyelmeivel.

A Szent Szív sebéből kifolyó vér a Jézust igazán szerető lelkekkel kötött szövetséget pecsételi meg. A Jézus Szívének önmagát komolyan felajánló lélek e szövetség erejében nem retten vissza a jézusi szeretet gyakorlásával járó küzdelmektől, munkától, lemondásoktól, önmegtagadásoktól, megaláztatásoktól és szenvedésektől, s így szabaddá válik a találékony felebaráti szeretetre.   

A Szent Szív – a belőle áradó kegyelmet jelképező lángokon kívül – gyakorlatilag csak olyan jeleket hordoz, melyek a szenvedésre, fájdalomra utalnak. Mindezt önként vállalja, az emberek iránti megváltói szeretetből, minden önérdektől mentesen. Aki a Mester hű tanítványává szeretne válni, ezt a Szívet követi. A belőle áradó kegyelem segítségével, az ezzel járó szenvedéseket vállalva és engesztelésül felajánlva, önfeláldozó szeretettel fordul embertársai felé. 

 

Gyakorlati Jézus Szíve tisztelet

A fentiekből világosan kitűnik, hogy P. Bíró Jézus Szíve tisztelete a jézusi szeretettel való azonosulásra épül, Jézusnak a lehető legtökéletesebb ismeretét, szeretetét és követését jelenti, s a Jézus által különösen kedvelt „kicsinyek” önzetlen szolgálatára irányul. A korabeli Magyarország társadalmi igazságtalanságaival szembesülve, a Quadragesimo Anno szociális enciklika fényében azt hirdeti, hogy a Jézus Szíve kultusznak az egyéni élet keretén kívül szociális, politikai és gazdasági hatásának is kell lennie. Az adott helyzetet pusztán joggal és igazsággal nem lehet megreformálni, először a jogot és igazságot kell megreformálni szeretettel és irgalommal. A Népleányokat így buzdítja: „A szociális kérdés megoldása Jézus Szíve tisztelet nélkül nem lehet. Most kezdd el a te bőrödön, idegeiden, szíveden érezni, hogy keresztény vagy, hogy katolikus vagy, hogy Jézus Krisztust követed, mert viseled a keresztet, a töviskoszorút, viseled a tátongó sebet a szíveden, mert azt teszed, amit Jézus tett.”

A gyakorlati Jézus Szíve tisztelet legsajátosabban P. Bíró-i vonása az engesztelés egészen egyedi értelmezése: az anyagvilág megművelése és megszentelése. E gondolat alapjául Szent Ignác Lelkigyakorlatainak Fundamentuma szolgál, mely szerint „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve, és azért, hogy segítse őt a cél elérésében, amire teremtve van.” Tehát a földi javak közvetlen célja az, hogy az embert segítsék az üdvösségre jutásban, közvetett célja pedig az, hogy Istent dicsérjék, tiszteljék és szolgálják. A közvetett cél természetesen csak az ember közreműködésével valósulhat meg, azáltal, hogy azokat jól, szentül, üdvösségét szem előtt tartva használja.

P. Bíró nagy meglátása, hogy az emberek a legtöbb bűnt nem Isten közvetlen megsértésével követik el, hanem azáltal, hogy a teremtett dolgokat, a földi javakat rendezetlenül használják. Ebből következik, hogy az apostolkodásnak kiváló módja, ha a keresztény szóval és példával minél többeket megtanít arra, hogyan kell a teremtett dolgokat, az anyagot jól és szentül használni az örök cél, az üdvösség elérésére. Az is nyilvánvaló, hogy az anyagvilággal, a teremtett dolgokkal való visszaélés által elkövetett bűnökért a legáltalánosabban és legkiválóbban úgy lehet kiengesztelést nyújtani Istennek, ha a keresztény szóval és példával megmutatja az elégtételnyújtás módját: „a földi javakkal való visszaélés a földi javaknak feláldozása által jóvátétetik.” E jóvátételnek P. Bíró három módját látja: ha a rendetlenül szerzett földi javainkat odaadjuk, feláldozzuk Istennek az emberek javára; ha a rendesen szerzett javaink feleslegét odaajándékozzuk Isten dicsőségére az emberek javára; vagy ha – a Szentcsalád példáját követve – a saját munkánkkal szerzett javainkból csak annyit tartunk meg, amennyi szegényes megélhetésünkhöz szükséges, a többit pedig közjótékonyságra fordítjuk. Ennek a keresztény, katolikus altruizmusnak, szociális szeretetnek a megvalósíthatóságára szeretne példát mutatni P. Bíró a Jézus Szíve Népleányai Társasága munkaprogramjával.

 

A Jézus Szíve Népleányai Társasága munkaprogramja, mint a gyakorlati Jézus szíve tisztelet megvalósulásának modellje

A Jézus Szíve Népleányai Társasága munkaprogramjának felvázolásakor P. Bíró szeme előtt az egész társadalom Jézus Szíve uralma szerinti megújulásának víziója lebeg. A megújulás lelki alapja a gyakorlati Jézus Szíve tisztelet – a Népleányok emellett az evangéliumi tanácsok és Szent Ignác lelkiségének útját is járják. A társadalom konkrét megújulásának módja az, hogy elkötelezett keresztényként, hivatásszerűen foglalkoznak az anyagi világgal, a kereskedelemmel, iparral és mezőgazdasággal, azaz az élet olyan területeivel, amit eddig Magyarországon a keresztények lenéztek, megvetettek, elhanyagoltak, így közömbös vagy pogány kézre kerültek. Hivatásuk szerint a Népleányok „szívet, irgalmat, szeretetet, erkölcsiséget visznek be ebbe a szívtelen kapitalista világba, és azt az Úr szentséges Szívének akarják behódoltatni.” Tisztességesen, olcsón, a katolikus erkölcsi elvek szerint akarnak kereskedni; az ipar űzésében hűségesen követni akarják az ács, azaz „iparos” Jézus és a régi szerzetesrendek példáját, ezáltal megszentelve és Isten szolgálatába állítva a magyar iparnak legalább kicsiny részét;  a mezőgazdaság területén pedig munkálkodni akarnak a hatalmas lemaradás bepótolásán, művelni akarják az eddig szinte teljesen elhanyagolt népet.

A program megvalósításán fáradozó Népleányoknak P. Bíró három egészen sajátos megkülönböztető jegyét határozza meg. Az első az, hogy arra törekszenek, hogy a mindennapi kenyérért folytatott munkájuk, gyakorlati életük anyagi oldala is szolgáljon hódolatul és engesztelésül Jézus Szívének. A második sajátosság, hogy a reális Jézus reális követését tűzik ki célul, tehát nemcsak szellemiekben és lelkiekben akarják Őt követni, hanem az anyagi eszközök felhasználásában is; az irgalmasságnak nemcsak lelki, hanem testi cselekedeteit is szem előtt tartják. A harmadik egyéni jegy pedig az, hogy apostolkodásukban mindenekelőtt a családokkal, mégpedig a nép, elsősorban a szegények családjaival foglalkoznak.  

A családokkal való foglalkozásnak három, egymással összefüggésben álló nagy területét jelöli ki P. Bíró: a vallási és erkölcsi élet, a művelődés és kultúra, valamint a gazdaság területét.

A vallási és erkölcsi élet kialakítása illetve fejlesztése a hit és erkölcstan gyerekeknek és felnőtteknek való tanításától kezdve, a lelkigyakorlatok tartásán át a hitbuzgalmi tevékenységek szervezéséig, terjesztéséig terjedve nagyon széles spektrumot ölel fel. Középpontjában természetesen a Jézus Szíve tisztelet áll, különösen kiemelve, hogy az nemcsak az önmegszentelés eszköze, hanem Jézus Szíve uralmának társadalmi, szociális jellege is van.

A művelődés és kultúra terjedésének elősegítésére szolgálnak az előadások, kurzusok szervezései, az értékes sajtó terjesztése, az önképzőkörök létrehozása, a népművészet felkarolása, újjáélesztése, a sportolási lehetőség megteremtése. Ezek célja a családok megerősítése, és Jézus Krisztus szociális uralmának előmozdítása a társadalomban.    

A gazdaság területén van a Népleányok legsajátosabb munkája, az anyagi javakkal Isten szándéka szerint való bánásmód bemutatása, megtanítása. Ide tartozik a karitatív-szociális munka, a gazdálkodás, az ipari munkák és a kereskedelem világában végzett példaadás, melynek célja hogy „a családi, a társadalmi élet minden ízében tényleg uralomra jusson az Úr Jézus Krisztus szentséges Szíve szociális szeretetével, azaz a modern pogányság óriás industriális, merkantil, financiális s egyéb gazdasági területén az Úr Jézus törvényei elismertessenek és érvényre jussanak.”

 

P. Bíró Jézus Szíve tiszteletének helye a 20. század szív-lelkiségében

P. Bíró szív-lelkiségének áttekintése után, összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az a Jézus Szíve tisztelet hagyományos elemein alapszik, de az egész társadalmat áthatni szándékozó gyakorlatiasságával túl is lép azon.

Talán nem túlzás a Jézus Szívében megújult társadalom P. Bíró-i vízióját párhuzamba állítani Teilhard de Chardin-nek az univerzumról alkotott víziójával. Teilhard számára az Isteni – Krisztus Szíve által – a mindent átalakítani képes, nem romboló, hanem teremtő tűz formáját ölti; az Isten szeretetét Jézus emberi szívéből mindenkire és mindenre kiáradó szeretetként értelmezi. Ahogyan Jézus Szívében találkozik Teilhadnak az univerzum iránti szeretete Isten utáni vágyakozásával, hiszen ő Jézus Szívében az egység felé tartó univerzum egyetemes középpontját látja, úgy találkozik Jézus Szívében P. Bíró társadalom iránti tevékeny szeretete azzal a vággyal, hogy minél hasonlóbb legyen Jézushoz.

Irodalomjegyzék

P. Bíró Ferenc SJ: Szent Szaniszló ajándéka (Jézus Szíve Népleányai Társasága, Budapest, 1925)

P. Bíró Ferenc SJ: Hasonló akarok lenni Hozzá! (Korda Rt., Budapest, 1940)

P. Bíró Ferenc SJ: Engesztelés nagy útja… I, II, III. kötet (Jézus Szíve Népleányai Társasága, Budapest, 1939)

P. Bíró Ferenc SJ: Jézus Szíve ünnep belső szelleméről (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Jézus Szíve tisztelet sajátos tárgyáról (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Jézus Szíve nagy ajándékairól (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Jézus Szíve tiszteletről (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Az Úr szívén a kereszt, a töviskoszorú, a seb (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Az Úr szívén a fényes sugarak, az égő láng (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Az Úr Szíve maga (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Az Úr Szívéből vér csurog (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: A fejlődés menete (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Jézus Szíve Népleányai szelleméről (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Jézus Szívéről (kézirat)

P. Bíró Ferenc SJ: Jézus Szív ünnepén (kézirat)

P. Hevenesi János SJ: Akit keresztülszúrtak (JTMR 1990)

II. János Pál: Redemptor Homini

II. János Pál: Dives in Misericordia

Faricy, R.: The Heart of Christ in the Writings of Teilhard de Chardin (in Spiritualities of the Heart ed. by Callahan, A., Paulist Press, New York, 1989)