A mi hivatásunk az, hogy a világ közepette éljünk, ott, ahol Isten dicsőségét a legjobban előmozdíthatjuk. - P. Bíró Ferenc SJ
Jézus Szíve Társasága - Societas Jesu Cordis

A Jézus Szíve Társasága hírei

2014.10.07.

Kismányoki ünnep - sjc.hu

2014. október 5-én ünnepelte felszentelésének 25. évfordulóját a kismányoki római katolikus templom

Az 1945-ben a bukovinai Hadifalváról betelepített székelyek egy Mária szobrot hoztak magukkal. E szobor köré faragták székely lelkük minden gazdagságával a templom berendezését, így épült meg  német és svájci testvérek anyagi segítségével és Kismányok lakosságának áldozatos munkájával az Európában egyedülálló székely templom.

Közösségünk együtt ünnepelt a falu népével, hiszen testvéreink (Sperber Anna és Csillag Etelka SJC) 57 évig éltek és szolgáltak Kismányokon.

A püspöki szentmisét követően, melyet dr. Udvardy György mutatott be, Kismányok lakói Etelka testvért köszöntötték.

sjc.hu

 

Galéria