A mi hivatásunk az, hogy a világ közepette éljünk, ott, ahol Isten dicsőségét a legjobban előmozdíthatjuk. - P. Bíró Ferenc SJ
Jézus Szíve Társasága - Societas Jesu Cordis

Szemlélődés egy szentírási történettel (Szent Ignác-i szemlélődés)

Megérkezem az imádság helyére, felveszek egy imádságos testtartást. Olyan testtartást választok, ami Isten iránti tiszteletet fejez ki, ugyanakkor kényelmes számomra, és 20-30 percet is el tudok tölteni ebben a testtartásban.

Kérem az Urat, hogy tegyen nyitottá és őszintévé az imában. Egy kis időt szánok arra, hogy egész lényemmel – a testemmel és lelkemmel is – megérkezzek Isten jelenlétébe. Egy lehetséges módja ennek a megérkezésnek, hogy egyszerűen tudatosítom a légzésemet. Anélkül, hogy irányítanám, egyszerűen csak engedem, hogy a levegő ki-beáramoljon a tüdőmbe. Belégzésem kifejezheti Isten utáni vágyamat, kilégzésem pedig önátadásomat Istennek. Nem gondolkodom: egyszerűen csak engedem, hogy történjen.

Kérem, hogy ez az imaidő egyedül Isten dicséretére, tiszteletére és szolgálatára irányuljon. 

Elolvasom, felidézem a szentírási történetet, amelyről imádkozni szeretnék. Lássam a leírt történetet: Jézust, tanítványait, a jelenet többi szereplőjét, járókelőket…

Kérem Istentől azt a kegyelmet, ajándékot, ami vágyként megszületett bennem e szentírási történet kapcsán.

Én is jelen vagyok a történetben. Hallgatom, mit beszélnek a szereplők… Megfigyelem, mit tesznek… Magam is a jelenet résztvevője, szereplője vagyok… Talán Jézus rám néz… Talán beszél hozzám… Hallgatom hozzám intézett szavait…

Párbeszédebe bocsátkozom az Úrral. Nem kell kegyes vagy udvarias szavakkal szólnom Hozzá… Arra törekszem, hogy hiteles, őszinte legyek… Azt mondom, ami valóban a szívemből jön…Talán kérni szeretnék valamit… Vagy egyszerűen kiöntöm Előtte a szívem… Odafigyelek a válaszára.

Imádságomat befejezem a Miatyánk elimádkozásával.

Visszatekintés az imádságra: Az imádság végeztével visszatekintek az imára. Hogyan telt? Nem ítélkezem önmagam vagy az imám fölött! Néha az imánk lendületes, élettel teli. Az is megesik, hogy csak sötétséggel, küzdelemmel telik el egy imaidő. És elég gyakran úgy tűnhet: semmi sem történt az imánkban. Kész időpazarlás… Az imádságban a mi részünk az, hogy nyitottan, teljesen odaadjuk magunkat, de az imádságban történtek fölött nincs hatalmunk… Az teljes egészében Isten ajándéka.
Az imaidő végén egyszerűen csak visszatekintek, milyen kegyelmeket kaptam, milyen érzések jelentek meg bennem az imában. Lelkesedés, vágyakozás, béke, öröm... Vagy talán harag, fájdalom, magány, üresség… Segíthet, ha ezeket a megtapasztalásokat röviden feljegyzem. Így könnyebben vissza tudok tekinteni az imaidőkre, láthatom, Isten milyen úton vezet, mit mond és mire hív benső megmozdulásaim által. A feljegyzések akkor is segíthetnek, amikor megosztom tapasztalataimat másokkal (pl. a lelkivezetőmmel.)