A mi hivatásunk az, hogy a világ közepette éljünk, ott, ahol Isten dicsőségét a legjobban előmozdíthatjuk. - P. Bíró Ferenc SJ
Jézus Szíve Társasága - Societas Jesu Cordis

Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai a Társaság szellemi öröksége. Ez vezeti őket Jézus legbensőbb lényének, Szívének mélyebb ismeretére, szolgálatára. Az Alapító azt kívánta, hogy a tagok Jézust úgy kövessék, ahogy a Lelkigyakorlatik az evangélium alapján bemutatják Őt.

(Konstitúció 44.)

P. Bíró Ferenc SJ, a Jézus Szíve Társasága alapítójának élete

P. Bíró Ferenc

P. Bíró Ferenc gyermek- és ifjúkora

P. Bíró Ferenc SJ 1869. október 10-én született Munkácson. Egész életére nagy hatással volt édesanyja személye, aki igazi bibliai erős asszony volt: mély hitű és gyakorlati érzékkel megáldott. P. Bíró egész életében nagy hálával emlékezett édesanyjára. Számára ő volt a példaképe annak, hogy milyen jótékony hatással lehet egy nő családja életére.

A természet szeretete P. Bírót gyermekkorától elkísérte. Talán nem is sejtette, valahányszor rácsodálkozott a teremtett valóságban jelenlévő Istenre, első lépéseit tette az ignáci lelkiség felé: mindenben keresve és megtalálva Istent.

Az elemi iskolát Pósaházán végezte, majd 1880-tól Munkácson folytatta tanulmányait. Az V. gimnáziumi évtől Szatmáron tanult a Jezsuita Gimnáziumban. A VI. gimnáziumi év elvégzése után felvételét kérte a szatmári papnevelő intézetbe. Édesanyja, majd édesapja korai halála után még elevenebbé vált lelkében a hívó szó, felvételét kérte a Jézus Társaságába.

Jézus Társaságában

A noviciátus idejének nehézségei, küzdelmei ellenére P. Bíró mindig, mint a gyöngéd istenszeretet éveire gondolt vissza a nagyszombati noviciátusban töltött időre. A noviciátus évei megerősítették, megérlelték benne a Jézus Társaságához való tartozást, melyhez igaz szeretettel ragaszkodott.

1891. augusztus 15-én tette le két társával az egyszerű, örök fogadalmat. A fogadalomtétel után a karintiai St. Andra-ban kezdte meg retorikai tanulmányait. Két év után, elöljárói Kalocsára küldték, ahol hittant, latint és magyart tanított a gimnáziumban.

1896-98 között ismét Kalocsán találjuk. A nevelés vonalán kiváló eredményeket ért el, azonban a tanítás nehézséget okozott számára.

1901. július 26-án szentelték pappá az innsbrucki jezsuita templomban. 1906. február 2-án, Kalocsán tette le az ünnepélyes fogadalmát.

Volt budapesti házfőnök, szegedi rektor, majd 1927-ben kinevezték a magyar rendtartomány főnökévé.

A Jézus Szíve tisztelet mint nevelési „eszköz”

Rendi elöljárói Kalocsára küldték, ahol a Stefaneum intézeti elöljárója lett. Az intézet minden nevelési, iskolai és anyagi ügye hozzá tartozott. Az igazgató arra kérte a P. Bírót, reformálja meg a konviktust. Sok imádság és megfontolás után arra a felismerésre jutott, hogy a Jézus Szíve tisztelet segítheti őt ebben a nehéz feladatban. P. Bíró nem sajnálta a fáradtságot, hogy sokféleképpen beszéljen tanítványainak a Jézus Szíve tiszteletről, annak lényegéről: hogyan lehet jézusi lelkülettel élni. És az intézet légköre valóban megváltozott.

Nőnevelés – a jövő építése

1910 augusztusától egy évet töltött Pozsonyban. Rövid pozsonyi tartózkodása még jobban megerősítette benne a meggyőződést, hogy a jövő alakulása szempontjából kulcskérdés az ifjúság nevelése. Öntudatos, gyakorlati keresztény életre kell nevelni, hogy a fiatalok tanulmányaik befejeztével a kovász szerepét töltsék be a társadalomban. Az ilyen nevelésre az adott körülmények között a Mária Kongregációt tartotta legalkalmasabbnak.

1911 őszén átvette Budapesten az egyetemi Mária Kongregáció vezetését. Arra törekedett, hogy az egyetemi hallgatókat megerősítse hitükben, és gyakorlati vallásosságra nevelje őket. Arra ösztönözte a hallgatókat, hogy gyakorlati irányban fejlesszék tudásukat, és így majd hitelesen közvetítsék a keresztény tanítást ott, ahol élnek és dolgoznak.

Az 1912-13-as tanév kezdetén P. Bíró azt a megbízást kapta, hogy hetenként tartson buzdító beszédet az angolkisasszonyok bennlakó növendékeinek, vállalja lelkivezetésüket, valamint a volt növendékek kongregációját is vezesse. Előkészületül erre a szolgálatra P. Bíró tanulmányozni kezdte az első keresztény századok női szentjeinek és a magyar nagyasszonyok életét. Közben a gondjára bízott nőket is figyelte. Az egyetemi hallgatónőknek tartott lelkigyakorlatok során egy másik női típust ismert meg: a nyugodt, higgadt, következetes fiatal nőket.

Tapasztalatait így összegezte:

  • A nőknek nincs lehetőségük arra, hogy komoly hitismeretekre tegyenek szert.
  • A mindennapi, családi életben nélkülözhetetlen munkákra nem tanítják meg a lányokat, és ők nem szívesen sajátítják el azokat, mert „alacsony foglalkozásnak” tartja ezeket a közszellem.

A magyar nőnevelés megújítása

P. Bírót komolyan foglalkoztatta a magyar nőnevelés kérdése. Kiindulópontként megfelelő nevelők képzését látta jónak. Az első világháború kitörésekor katonagyóntatónak jelölték. Mélyen megrendítette a katonasorba került fiatal férfiak döbbenetes vallási tudatlansága. Arra kérte elöljáróit, küldjék népmissziókba. Látva a vidék népének vallási, kulturális elmaradottságát, összeszorult a szíve. A falusi nép körében tevékenykedő értelmiségiek nem érezték hivatásuknak, hogy felemeljék a falu népét.

Megismerte a budapesti munkások világát is. Megállapította, hogy helyzetük még rosszabb, mint a tanyán élőké, mert a tanyán élőket legalább megtartja a hitük. A paphiány miatt sok iskolában nem volt hitoktatás.

Mivel a férfiak nagy része katonai szolgálatot teljesített, P. Bíróban felmerült a gondolat: Miért ne segíthetnének az ínségen a nők? Hiszen Jézus tanítványai között is voltak asszonyok. Ekkor fogalmazódott meg benne az apostolnő-képző gondolata.

Mintegy negyven évvel a II. vatikáni zsinat előtt P. Bíró így foglalta össze az apostolnők feladatait: gyermekek, felnőttek hitoktatása, szükségkápolnák létesítése, szentségekre való felkészítés; ahol pedig a paphiány vagy a nagy távolság miatt nem tudnak papot hívni, ott gyűjtsék össze a lakosságot – mai szóval élve – igeliturgiára, melynek keretében tartsanak rövid buzdító beszédet és végezzenek lelkiáldozást. A falvak népének kulturális és anyagi felemelése szintén feladatukhoz tartozik. Éljék az emberek elé az Istennek tetsző életet, tudásukat, ismereteiket osszák meg azokkal, akik között élnek.

P. Bíró azt szerette volna, ha az apostolnő-képzésben a teológia mellett helyet kapnak a gyakorlati tárgyak, mint a néprajz, népi játékok, néptánc, a főzés, varrás, kertészkedés, stb. Mivel a tanári kar nem osztotta egyöntetűen P. Bíró nézeteit, beleegyezett, hogy alapítsák meg előbb a hitoktatónő képzőt. 1916-tól indult el a hitoktatónők képzése a Ward Kollégiumban. A végzett hallgatók lelki és szakmai fejlődése céljából alakult a Sodalitium, amelynek P. Bíró nyolc évig volt elnöke.

Jézus követése a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok szellemében

A Jézus Társasága tagjaként P. Bíró vérévé vált a lelkigyakorlatok szelleme. Saját lelkigyakorlatos és lelkipásztori tapasztalatai is megerősítették benne: Jézus Krisztus szeretetélete a követendő példa minden kor kereszténye számára. A lelkigyakorlatok bensőséges találkozásai Jézus Krisztussal erőt, lendületet adnak, hogy kövessük Őt a mindennapokban.

P. Bíró nagy jelentőséget tulajdonított az Úr Jézus názáreti rejtett életének. A názáreti Szent Család a példája a földön megélhető szentháromságos életközösségnek, minden élethelyzetű ember számára.

Felajánlás, engesztelés

P. Bíró sokszor hangoztatta: vallásos életünk nem merülhet ki ájtatossági gyakorlatokban. Istennel való kapcsolatunknak át kell szőnie minden tettünket, kapcsolatainkat.

A Jézus Szíve tisztelet apostolaként így tanított: ha azt akarjuk, hogy Jézus Szívének tett felajánlásunk ne legyen csupán illúzió, törekednünk kell, hogy állapot- és hivatásbeli kötelességeinket az Isten és ember iránti szeretet szellemében végezzük.

P. Bíró Szent Ignác szemével tekintett a teremtett valóságra. Isten örök terve, hogy szentháromságos életébe felvegye az embert és az ember által az egész teremtett világot. Minden, amit szeretettel teszünk, az engesztelés eszközévé lehet, még a leghétköznapibb tevékenység is.

Jézus Szíve Társulat, Jézus Szíve Szövetség, A Szív

P. Bíró a Jézus Szíve Társulat keretében találta meg a lehetőséget arra, hogy a Szent Szív tiszteletének gyakorlati megvalósítását az egész országban élővé tegye. Az ország gazdasági nehézségeivel foglalkozva „lelki szövetkezetek” létrehozását javasolta, ahol a lelki-szellemi értékek egyesítése és azok egymás között és másokkal való önzetlen megosztása lép előtérbe.

Tagjainak összefogására szükség volt egy nyomtatott heti értesítőre. A születendő lap hármas célt szolgált:

  • tartsa ébren a köztudatban Magyarország felajánlását Jézus legszentebb Szívének (1914. december 8.)
  • tanítson a gyakorlati Jézus Szíve tiszteletre,
  • nyújtson hit- és valláserkölcsi ismereteket, adjon eligazítást mind vallási, mind profán kérdésekben.

A kezdeti anyagi nehézségek ellenére 1915. szeptember 4-én jelent meg „A Szív” első száma. Az olvasók örömmel fogadták az újságot. Hamarosan a kisebbségek nyelvén – szlovákul és németül – is megjelent. A lap terjesztésébe hamarosan bekapcsolódott néhány budapesti iskola lelkes kisdiák csoportja. A kis önkéntes rikkancsok jutalmazására P. Bíró a lap egy hasábját gyermekrovatnak engedte át. A lelkes fiatal terjesztőkből 1920 februárjában alakult az első Szívgárda csapat. P. Bíró azt kívánta, a Szívgárda ismertetőjegye a mindenkit átölelő szeretet legyen. A mozgalom országos méretűvé vált.

A Jézus Szíve Népleányai Társasága

P. Bíró úgy nyilatkozott a Társaság születéséről, hogy azt a mindennapok tapasztalatai hívták életre. Tapasztalataiban, a valóságban Ő Isten hívását ismerte fel. P. Bíró lelkében egyre jobban körvonalazódott: Isten népéért sokat tehetnek olyan apostolnők, akik az evangéliumi tanácsok szerint engesztelő életet élnek, és karizmájuknak megfelelően szolgálják az emberek lelki-szellemi-anyagi felemelkedését.

A 12 alapító tag 1921. január 1-jén tette le az első esküt. Ekkor született meg hivatalosan a Jézus Szíve Népleányai Társasága. A kezdeti nehézségek és küzdelmek ellenére a Társaság gyors fejlődésnek indult. P. Bíró örömmel szemlélte, hogyan fejlődik a kis „gyöngyszem” – ahogy Ő fogalmazott.

A Társaság első vállalkozása a Korda Részvénytársaság könyv-, papír- és kegytárgyüzlete volt, melyet 1919-ben nyitott meg. Később több Korda-fiókot is nyitottak, sőt a Társaság jól felszerelt nyomdával is rendelkezett, munkahelyet teremtve több mint száz alkalmazottnak.

P. Bíró egyik álma valósult meg, amikor megnyílt a péceli Háziasszonyképző Iskola. Az intézmény elsősorban falusi leányok számára alakult, hogy felkészítse őket női és anyai hivatásukra. A Mezőgazdasági Középiskolává fejlődött Háziasszonyképző 1945-ben nyílt meg.

1938-ban került sor Pécelen az első női lelkigyakorlatos ház felszentelésére. Később, a szükségleteknek megfelelően két kisebb lelkigyakorlatos ház nyílt az ország északi és déli részén.

Szegeden „Xaverianum” néven hitoktatónő- és apostolnő-képző működött.

P. Bíró lelki „portréja”

Mindig gondosan vigyázott arra, hogy ő eszköz maradjon Isten kezében, segítse Isten felé a rábízottakat, engedje, hogy Teremtő és teremtménye szemtől szemben találkozzanak egymással. Szerető atyja volt lelkivezetettjeinek, provinciálisként is szerető, együtt érző atyaként viszonyult rendtársaihoz. Józanság, éleslátás jellemezte. Lelki gyermekeit az életszentségre buzdította, és ehhez a következő utat ajánlotta: minél jobban megismerni, megszeretni, követni az Úr Jézust. Jelszava ez volt: „Similis esse volo!” – Hozzá hasonló akarok lenni.

Élete során sok nehézséggel, megpróbáltatással találkozott. Kortársai közül sokan nem értették. Erőt, bátorságot abból merített, hogy tiszta szándékkal mindig Isten akaratát kereste. Amit pedig Isten akarataként felismert, azt meg is valósította. 1938 júliusában súlyosan megbetegedett. Augusztus 26-án hívta haza a Mennyei Atya.

Petruch Antal SJ: Jézus Szíve apostola című könyve alapján
Szívedé egészen címmel összeállította: Dr. Horváth Erzsébet SJC