Jézus Szíve Társasága
Kint esik az eső, idebent árad a kegyelem!
2023.06.13.
Az Igent mondok lelkigyakorlat záró szentmiséjét Bodajkon tartottuk. Boldogság volt, hogy olyan sokan eljöttetek és a közvetítésben velünk voltatok!
Nem jeleztek vasárnapra esőt, mégis töröltük az autóablakot Bodajk felé. „Majdcsak eláll!” – gondoltuk ugyanezt sok-sok autóban, de látszott, hogy a felhő makacs. Megérkeztünk, és a legelsők már pakolták is ki az asztalokra a KORDA könyveket, és az Igent mondok kerámiákat, gyertyákat. Danczi Mónika nemcsak a lelkigyakorlatos himnuszt és a Hajnalvándor zenekart hozta magával, hanem gyönyörű, saját készítésű ékszereit is, természetesen Igent mondok színekben. De készülődött már a közvetítés, állt be a zenekar, telt az agapés asztal és kikerültek az Igent mondok kismatricák a templom padjaira. És történtek a találkozások: ölelések, mosolyok, egymásra csodálkozások, mert az igentmondokosok nagyon tudnak egymásnak örülni. Hollandiából, Felvidékről és Erdélyből is jöttek lelkigyakorlatozók – azt, hogy a nagyvilágban is jelen vagyunk, jelképesen ők mutatták nekünk ezen a vasárnapon.
A bodajki Mindenkor Segítő Szűz Mária Kegyhely temploma fél 12-re megtelt boldogsággal. Ahogy Balla Erika testvér, a lelkigyakorlat egyik fő szervezője fogalmazott: „Kint esik az eső, idebent árad a kegyelem”. Mórocz Tamás atya zárómise keretében immár harmadik alkalommal üdvözölte az Igent mondok lelkigyakorlatos közösségét, és arról beszélt, hogy a Szentháromság vasárnapja gyönyörű ünnep, mert az Isten belső életébe tekinthetünk be. „Isten léte közösség, és mi is közösségben akarunk lenni: meg akarjuk ünnepelni, hogy Isten egybegyűjtött és lelkigyakorlattal gazdagított minket.” Tamás atya a miseszándékot a kimondott és kimondatlan lelkigyakorlatos szándékokért, kérésekért, örömökrét és fájdalmakért ajánlotta fel: „Ezeket mind a bodajki Szűzanya lába elé helyezzük.”
Suller Melinda, a Jézus Szíve Társasága általános elöljárója elmondta, hogy a női lelkigyakorlat a Társaság életében 85 éves múltra tekint vissza: 1938-ban Pécelen épült fel az első női lelkigyakorlatos ház Magyarországon. A Társaság lelkigyakorlatos központja ma Tahiban van, de „az Igent mondok lelkigyakorlat egy három éve született új hajtás, ami messze túlnyúlik Magyarország határain”. Melinda testvér szerint a Társaság jelvényén található kör, kereszt és szív szimbólumok összefogják a Társaság tagjait a lelkigyakorlatozókkal. A kör, mint női-, baráti-, családi vagy imakör, vagy a napi anyagok egy középpontra mutató egysége. A kereszt is minden lelkigyakorlatozó életében jelen van, amikor terheltek a napok, ha nehéz az imára figyelni, vagy éppen „csak” saját magunkkal kell megküzdenünk. A szív szimbólumára Melinda testvér Ezekiel próféta szavait idézte: „Új szívet adok nektek…” Az új szívben – a mi szíveinkben – az isteni szeretetre adott gyakorlati válaszaink születnek meg. Melinda testvér megköszönte a lelkigyakorlathoz kapcsolódó sok munkát a szervezőcsapat három civil tagjának - Jacsó Annamáriának, Szebedy Boldának és Békési Erikának -, a két rendtársának, Balla Erika és Tyukodi Beáta testvéreknek, valamint az összes olyan segítőnek, akik a lelkigyakorlat háttérmunkálataiban és imatámogatásában részt vettek. „Ők mindannyian vállukon vitték és szívükben hordozták a lelkigyakorlatot.”
Balla Erika testvér örömét fejezte ki azért, hogy ilyen sokan együtt vagyunk. „Mária mindannyiunk édesanyja, akár férfiak, akár nők vagyunk. Mindenkinek van egy édesanyaja, gondoljunk most az ő igenjeikre is! A nőiségünk Istentől kapott ajándék.” Erika testvér megköszönte a férfiaknak, hogy elkísérték a feleségüket, barátnőjüket, édesanyjukat. „Ünnepeljünk!” – mondta hatalmas mosollyal Erika testvér, és az ünneplés tényleg nem maradt el. Tamás atya háromkanócos gyertyát gyújtott. „Egy gyertya ez vagy három?” – kérdezte, és elmondta, hogy a Szentháromság léte ugyanilyen érthetetlen, megválaszolhatatlan titok számunkra. Az Isteni közösség – és a lelkigyakorlatos is – egy egész világot átölel. Ha Istent akarom érteni, először magamat kell megértenem, de mindehhez elengedhetetlen a közösségben való élet. „Földi pokol lenne az életünk egy lakatlan szigeten, ahol mindenből megkapjuk a legfinomabbat, a legjobbat, a legszebbet, de egyedül vagyunk… Hatalmas kincsünk a Ferenc pápa által megáldott ezüstrózsánk, melyet a Szűzanya lábához tettünk. De mit ér egy ezüstrózsa? Mit érnének önmagukban Szent Erzsébet rózsái vagy kenyerei? Semmit. Nekünk szeretetcselekedetekben rózsává kell váltanunk mindent, hogy a másik öröme legyen az én örömöm. Rózsává vált kenyeret kell adnunk a világnak!”
A misében imádkoztunk a papokért, püspökökért és szerzetesekért, akik naponta misével kísértek minket. Áldást kértünk a szervezőkre, a technikai segítőinkre és a sajtó munkatársa is. A művészekre is, akik a napi anyagok lelkiségét csodálatos alkotásaikkal emelték. Imádkoztunk a Jézus Szíve Társaságáért és új hivatásokért, hogy Isten örömét a testvérek minél több emberhez elvihessék. Imádkoztunk a kárpátaljai nőkért, a nélkülözőkért és a betegekért is, hogy a hit által támaszt és vigasztalást kapjanak. És természetesen a lelkigyakorlatozókért is: „Hálát adunk Urunk Igenjeinkért! Azért, hogy meghallottuk hívásodat és közösen imádkoztunk az elmúlt hónapban. Kérünk, áldj meg minket, vezess utunkon, hogy Máriával együtt tudjunk Igent mondani életünk minden napján a Te akaratodra.”
A szentmise után már nem esett az eső, így a szokásosan színes és vidám csoportképpel koronázhattuk meg a harmadik Igent mondok lelkigyakorlatot. Különleges adottsága az Igent mondok lelkigyakorlatnak, hogy ismeretlenül, mégis ismerősként voltunk együtt – jó volt így falatozni, beszélgetni. Délután lett már, mire keresztjeinkkel, igenjeinkkel, kenyereinkkel és rózsáinkkal hazaindultunk. Köszönjük nektek, hogy velünk voltatok!