Jézus Szíve Társasága
Ökumenikus imahét a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában
2023.01.25.
Az ökumenikus imahéten a Jézus Szíve Társasága által fenntartott péceli idősotthonban négy alkalommal is összegyűlhettek az Otthon és a város lakói és a munkatársak.
Fóti Emőke munkatársunk sok-sok éve szívvel-lélekkel szervezi az ökumenikus imahetet. Köszönjük neki az ezévi alkalmakat is, sokat adott a jelenlévőknek, akik nagy örömünkre szép számmal voltak jelen az Otthon kápolnájában.
A hét Baranka György lelkész úr által tartott evangélikus imaórával kezdődött. Az idei imahét két jelképe a víz és a kő: „Az istentiszteleten két szimbólum jelenik meg: az új életbe-kereszteltetésünket jelképező víz, és a személyes életünk és őseink történetét jelképező kő.” Igazán élt az ökumené: Baranka lelkész úr olyan imákat, énekeket választott, amelyeket a különböző felekezetű hívek egyaránt jól ismerhetnek. Fóti Emőke munkatársunk beszélt az imahét Izajás prófétától származó mottójáról: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra”. Meghallgathattuk három munkatársunk tanúságtételét a hátrányos megkülönböztetésről. Ezeknek köszönhetően mindenki igaz szívvel, nyitottan tudott jelen lenni.
Kedden Iványi Zoltán lelkész úr - aki már 2015 óta jár Otthonunkba - metodista imaórát tartott. A gazdag ifjú történetéről beszélt, majd emlékeztetett, hogy ne csupán akkor forduljuk az Úrhoz, amikor már megtettünk, elvégeztünk valamit, hanem először mindig imádkozzunk, és hallgassuk meg az Urat. Tanítása során a Lelkész beszélt a Látó Istenről, felhívta figyelmünket a látás és nézés közötti különbségre is. Az eredményeinkért - és végeredményben mindenért - egyedül Istené a dicsőség! A jezsuiták mottója szerint ez így hangzik: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére!” – a mondat minden keresztény életelve lehet, hiszen Isten dicsősége ökumenikus gondolat. A lelkész elmondta, hogy amit kapunk, az nem a mi érdemünk, hanem Istené, ezért Őt illeti a dicsőség, és nekünk minden tettünkkel az Ő nagyobb dicsőségét kell szolgálnunk: Isten a mi jótetteink által dicsőül meg. Az imaóra befejező részében az Otthon egyik munkatársa és két fiatal rendtársunk személyes élményeket osztott meg: milyen legyen a Jézushoz méltó szeretetünk a körülöttünk élő emberek felé? Útmutatás kaptunk arra vonatkozóan is, hogy mit tehetünk az Isten-teremtette világ megóvása, és a javak igazságos elosztása érdekében. Betekintést kaptunk, milyen az, amikor az ápoló és az ápolásra szoruló beteg a szíve mélyén megérti egymást, és így „összedolgoznak”. Ebben a tapasztalásban megvalósul az idei Ökumenikus imahét egyik alapgondolata: segítsük a leginkább rászorulókat, az árvákat és az özvegyeket.
Szerdán Uzonyi Barnabás lelkipásztor úr baptista imaórát tartott Otthonunkban. A lelkipásztor örömmel vette, hogy a városból és az Otthonból is szép számmal vagyunk jelen, és együtt száll imánk az Úr színe elé. Sodró lendületű tanításával energiát adott az Úr buzgóbb követésére. Saját életéből hozott tapasztalatainak megosztásával az őszinte, szívből jövő szeretet szépségét állította elénk, és megmutatta, mennyire különbözik ez a képmutatástól. Jézus szeretete minden élethelyzetben összekovácsolhatja az embereket, és mivel Ő erőt ad, minden nehézségünk eltörpül. Beszélt arról, hogy Istent nem a látszat és a külső érdekli, hanem a szív. Számára az özvegy asszony két fillérje sokkal többet ér, mint az illendőség kedvéért perselybe dobott adományok… A jelenlévőket munkatársaink olvasmányélményekkel ajándékozták meg, egyik kedves vendégünk pedig verset hozott Páskulyné Kovács Erzsébet tollából. Végezetül egyik kedves munkatársunk - az ökumenikus imahét gondolatiságához szorosan kapcsolódva - megosztotta velünk, hogy mennyi nehézséget, szenvedést okozott neki a származása miatti hátrányos megkülönböztetés, de beszélt arról is, hogy az Isten jósága segített ezeknek a terheknek a hordozásában, és begyógyította a sebeit.
A hétvégéhez közeledve, pénteken Berta László plébános úr római katolikus imaórát tartott. Nagy örömmel láttuk, milyen sokan jöttek be az Otthonba a városból: a kápolna a kibővítése óta most először megint szűknek tűnt... László atya arról beszélt, hogy az istenszeretetet és az emberszeretetet nem lehet szétválasztani. 2020-tól folyamatosan nehéz időszakot élünk, a társadalmi és környezeti következmények hatással vannak ránk. Évtizedek kellenek a helyreállításhoz, az egyéni és kollektív szenvedés gyógyulásához. Viszont a járvány átvészelése során tanúi lehettünk annak, hogy mennyi erő rejlik a szolidaritásban. Egyek vagyunk! Ha az együttérzés vezérel bennünket, nem az számít, hogy melyik felekezethez tartozunk, szeretjük a másik embert, és törődünk vele. László atya kihangsúlyozta, hogy a szociális otthonban különleges helye van az egymás iránti odafordulásnak és a segítő szeretet elfogadásának. Elengedhetetlen a jó szó, a mosoly, az ima a másik emberért. A segítséget elfogadni kihívást jelent - alázattal fogadjuk azt el!
Kedves vendégünk, Ági felolvasott egy Páskulyné Kovács Erzsébet által írott verset, amelyben a papok, lelkészek közösségükért hozott áldozatát köszönte meg – ez a vers az Ökumenikus imahét záró imaóráján igazán aktuális volt. A Coelestis Regina Énekkar karnagya, Kiss Zsuzsanna pedig megosztotta a jelenlévőkkel egy meghatározó élményét az ökumenéről.
Családias, szívekig hatoló együttlét volt ez a hét! Köszönjük mindenkinek, aki ebben jelen volt!