Maróti Margit SJC

Kiskundorozsmán-Forráskúton születtem 1921-ben. A család mindig közösen végezte az esti imát lefekvés előtt a hálószoba képénél, amely az olajfák hegyén imádkozó Krisztust ábrázolta. Sokszor unalmasnak, hosszúnak tűnt az ima, de annál mélyebben vésődött szívembe a Krisztus képe. Erről a Krisztus képről tudtam, ha akármilyen baj ér, hozzá mindig jöhetek segítségért.

Nagyon eleven gyerek voltam, többször kerültem bajba, de akármi történt, rohantam a kép elé: "Látod, Jézusom, megint történt valami, kérlek, intézd el, hogy ne kapjak büntetést!" Csodával határos módon mindig elsimultak a dolgok...

14 éves korom körül két unokanővérem fogadalmat tett a Szegény Iskolanővéreknél. A nagycsaládi ebéden azt kérték, hogy ha Urunknak tetszik, rajuk kívül a családból még három másik személy szentelje életét Istennek. Mikor ezt hallottam, különös érzés fogott el, úgy éreztem nekem kell az egyiknek lennem. Ettől nem tudtam szabadulni. Közöltem családommal, de senki nem vette komolyan, még a helyi lelkész sem. De kitartásomat látva a "kordás testvéreket" ajánlotta. Szegedre mentem, hogy ismerkedjem a Jézus Szíve Népleányai Társaságával. Nagyon megtetszett mozgalmas, rugalmas életük, s főleg, hogy munkával és imával engesztelnek. Láttam, hogy nagyon komolyan veszik a munkát, hogy megdicsőítsék azzal Jézus Szívét. Jó volt együtt imádkozni a szentmisén, éreztem itt megszentelődik a szándék, Isten megáldja az aznapi munkát és imáinkat. Hatásukra 15 évesen jelentkeztem a Társaságba. 

Az első években nehézségek közepette álltunk helyt. Sokféle munkát végeztem, és több helyen éltem, az elöljáró kérésére viszont 1949-ben elhagytam az országot, hogy a szétszóratásban mentsük, amit tudunk. Szöknünk kellett, hogy Ausztrián át Kanadáig jussunk. Kanadában egy ideig családoknál dolgoztunk, majd kórházban, dohányföldön, és konyhán. Pénzt kellett keresnünk, hogy elkezdhessük építeni a közösséget. Kölcsönökből házat béreltünk, óvodát, később idősek otthonát nyitottunk. Jól gondolta anyám, aki pár évvel a bevonulásom után azt mondta: „Hát tudod, kislányom, te választottad a legjobbat!”

1992-ben fordulat állt be életemben. Közösségünk úgy érezte, hogy szükséges a magyarországi újraindulásban a mi közreműködésünk is. Így kerültem vissza Magyarországra. Küzdelmes és tevékeny évek következtek, de a mosolyunk és az energiánk töretlen maradt. Sokáig Tahiban a lelkigyakorlatos házban voltam élelmezésvezető.

Pár éve Pécelen élek a Társaság által fenntartott idősek otthonában. 80 évvel ezelőtt az eskütételemben felajánlottam magam Istennek az Ő népének szolgálatára. Ha nem is jut már ez minden pillanatban az eszembe, tudom, hogy az Isten számon tartja és elfogadta a felajánlásomat. Hát imádkozom és engesztelek a világon elkövetett sok-sok bűnért. Amit az Isten megenged, annak biztosan van helye az életünkben. Nem változtat semmi azon, hogy Jézus feltámadt, és örök életre hív bennünket.

Hihetetlen, hogy ennyit adott nekem a Jóisten, és hogy jelenleg - 102 évesen is - ilyen állapotban vagyok!