Mézinger Gabriella SJC

Máramaroszigeten - Románia, Partium – születtem, anyai nagymamám családja görögkatolikus volt, a család többi része római katolikus. Apai ágon sváb őseim vannak. A falu, ahol családom élt, multikulturális közeg: magyarok, románok, ruszinok, cigányok éltek és dolgoztak együtt. Felnőtt fejjel fogalmazódott meg bennem: nekem egészen fiatal koromtól ez volt természetes, hogy nemzeti és vallási sajátosságainkkal mozaikként kapcsolódunk egymáshoz, így áll össze valami egész, gazdag és életadó.

A Ceausescu diktatúra utolsó éveiben voltam kiskamasz, sok nehézség vett körül minket, de azt hoztam magammal a családomból, hogy akármilyen helyzet próbál meg minket, megkeressük benne azt, ami életet ad. Családomban a hagyományos vallásosság volt jelen valamilyen módon, de ez nem jelentett tudatos, személyes elköteleződést.

Kamaszkoromban vált kérdéssé számomra, hogy miért is vagyok megkeresztelve, részesültem a bevezető szentségekben, mi az én személyes döntésem Isten mellett? Elkötelezett katolikus fiatalokkal találkozva ébredt fel bennem annak a vágya, hogy többet tudjak Istentől. Még inkább az, hogy személyesen ismerjem meg Őt. Ezért is döntöttem úgy, hogy Szatmárnémetiben, katolikus gimnáziumba kérem a felvételemet nyolcadik osztály után. Kettős tapasztalatom volt: kicsit esetlenül mozogtam a hitüket családjukkal együtt gyakorló társaim között, mégis azt éreztem: mély szomj van bennem az Istenre. Ebben az iskolai keretben segítséget kaptam Isten mélyebb megismeréséhez. Hálával gondolok arra, hogy az iskolánkban Fazekas Éva testvérünk és a spirituális atya szervezésével évente több lelkinapunk is volt, évente pedig iskolai lelkigyakorlat. Itt találkoztam először az Ignác-i lelkiséggel és Éva testvér személyében a Társasággal is.

Mindig is otthonosan éreztem magam az iskolában, gyakran bíztak rám fiatalabbakat, ezért döntöttem a tanári pálya mellett: hittan- angol szakos tanári végzettséget szereztem Kolozsváron, majd négy évig nyelvtanárként dolgoztam Szatmárnémetiben. Tudatos lépés volt részemről, hogy nem otthon kerestem munkát. Engedélyt kaptam arra, hogy a Társaság szatmári házában éljek, lazábban ismerkedve a Társasággal, a mindennapi munkám mellett. (Egy csírája az Emmausz Hivatástisztázó Háznak, ami az én saját élményemből is született.)

Egy húsvéti, iskolai lelkigyakorlat alatt érkezett meg hozzám a felismerés: ha nem is tudom pontosan, mi az Ignác-i lelkiség, de ez az én utam! Segített abban, hogy meghalljam Istent és az imamódok által abban is eszközöket kaptam, hogy megszólítsam Őt.

Nem sokkal ezután volt egy mély Isten-tapasztalatom, amiből a meghívásomat eredeztetem.  Mélyen megtapasztaltam azt, hogy Isten feltétel nélkül szeret és elfogad, és „csak vissza szerettem volna szeretni Őt.”

Kicsit ösztönösen is történt bennem az útkeresésem: rájöttem, hogy ahhoz, hogy Istent megismerjem, Jézust kellene jobban megismerni. Akkor még nem ismertem az Ignác-i lelkigyakorlatok második hetének a kegyelmét, amire Ignác hívja a lelkigyakorlatozót: kérje az Úr benső ismeretét, hogy Őt minél jobban megismerje, megszeresse és kövesse. Azt hiszem, elég jól sikerült az ismerkedésem Jézussal!

A Szatmárom élő testvérekkel már gimnazista koromban megismerkedtem, az éves lelkigyakorlatainkat másodéves koromtól a testvérek tartották. Vonzott, hogy közvetlenek, megszólíthatóak voltak és érződött a mély, meghitt Istenkapcsolatuk! Nekem ennyi elég is volt! Ignác-iak, imádkozó, átadott életű nők, akik közel vannak az emberekhez, külső jel, rendi ruha nélkül. A legtöbb testvér, akit megismertem, tanított, így ez is vonzott. Éva testvér szinte 10 éven át kísérte az útkeresésemet, hálás vagyok bölcs szeretetéért, kíséréséért! Már érlelődött bennem az, hogy SJC testvér is lehetnék, amikor egyszer ő mondta ki: el tudna képzelni a Társaságban!

Amikor 2005-ben elkezdtem a jelöltséget, volt bennem bizonytalanság: eléggé apostoli lelkületű vagyok? Valóban a Társaságban van a helyem? Tanárként, szakmai szempontból úgy éreztem, a helyemen vagyok. De alapvetően introvertált ember vagyok, aki az iskolán kívül másra nem nagyon vágyott, azt elég széles apostoli területnek gondoltam.

A családom nem támogatta a belépésemet, így az első éveim elég sok küzdelemmel teltek, de közben azt is megéltem, hogy a Jézus hívására kimondott igenemből olyan dolgok születnek, amire mindig is vágytam. Talán az ideiglenes esküs évek alatt érlelődött meg bennem egyre mélyebben, hogy itthon vagyok a Társaságban! És az örök esküs készültem idején tudtam kimondani azt, hogy életem minden eseménye valahogy a SJC felé készített, vezetett. Isten hívására kimondott igenem a Társaságban testesült meg, vált életté. Sokkal bőségesebb életté, mint amit valaha el tudtam volna képzelni saját magam számára! Azt hiszem, Monty Williams SJ mondata az életemben is igaz: „a Szeretet olyan helyekre visz bennünket, ahová legszívesebben nem mennénk”. Ha az eddigi szolgálataimra tekintek, Isten mindig „kiszerette” belőlem azt, ami növekedésemre és mások javára vált.

Az Isten-ember-világ egységének szolgálatában, szemlélődő gyakorlatiassággal élni, jól és jóra használni javaimat olyan elemei a Társaság karizmájának, melyek megerősítik bennem, hogy otthon vagyok.

Jelenleg a társasági képzés a fő szolgálati területem: ez meghívás és kihívás is egyszerre, hogy a Társaság karizmájának, életének, lelkiségének átadásakor kreatív hűséggel engedjek teret Isten Lelkének. Hálás vagyok azért is, hogy immár egy évtizede lehetek útitársa olyanoknak, akik Istent keresik lelkivezetésben és lelkigyakorlatban. Megtisztelő számomra, hogy bántalmazott háttérből érkező nők segítőjeként, Isten helyreállító szeretetének vagyok a tanúja és időnként gyakorlati segítője. Mindezek a szolgálatok számomra Isten Jézus Krisztusban megtestesült szeretetének a megnyilvánulásai. Miközben másokat szolgálok, talán én is egyre inkább az Ő képmására alakulok, minden törékenységemmel együtt. Ezek a mindennapjaim: megpróbálok hűséges maradni Ahhoz, Akit szemlélek abban, amit éppen tenni hív: főzésben vagy takarításban, lelkivezetésben vagy órán, a próbaidőst, novíciát kísérve; lelkigyakorlatban vagy szükséghelyzetben lévő nők mellett.