Sápi Márta SJC

Lajosmizsén születtem 1942-ben, földműves családban. Egy fiútestvérem van. Szüleink mélyen vallásosak voltak, és hitüket gyermekeikbe is igyekeztek átültetni. Az általános iskola befejezése után kezdő és haladó főzőtanfolyamot, amit életem folyamán tudtam kamatoztatni.

A Jézus Szíve Népleányai Társaságát kislánykoromban ismertem meg: Agócsi Ida testvér, aki kántor és énekkar vezető volt, meghívott az énekkarba. Örömmel mentem, holott hangom egyáltalán nem volt. De közelebb kerültem a Társasághoz, és az akkori politikai helyzetben az énekkar jó álca volt. 1957 augusztusában Agócsi testvér háromnapos lelkigyakorlatot tartott, amin részt vettem. Ekkor, tizenöt évesen döntöttem el, hogy belépek a Társaságba, nagyon tetszett a Társaság sokoldalúsága. A napra is emlékszem, december 4.-e volt. Az újoncidő alatt sok helyen megfordultam, több testvér segített – nagy kegyelem volt ez, Istennek legyen hála mindezért!

Az első eskümet 1960-ban tettem le, örök eskümet 1978-ban.

1963-ban Budapestre költöztem. Többféle munkával a testvérek szolgálatára voltam, emellett a BKV-nál konyhai dolgozóként voltam alkalmazásban egészen addig, míg a Jézus Szíve Templom igazgatója meghívott templomi szolgálatra, mondván, hogy „borsot kell törni az ávósok orra alá!” „Nem vagyok erre méltó, de ha jövök, bűneimmel együtt jövök” – válaszoltam. „Nem baj, - felelte – Jézus a bűnösöket hívja.” Hatalmas kitüntetésnek vettem ezt a hívást, és sokat fohászkodtam: Jézus Szíve, segíts meg engem, hogy tiszteletedet ott, ahová hívnak, terjeszteni tudjam! Később a templomi tatarozásba is besegítettem önkéntes munkámmal, így – bár nagyon szerettem ott lenni – elköszöntem a BKV-tól. Innentől a templom teljes szolgálata lett a munkaterületem. Mindezt nagy örömmel és lelkesedéssel végeztem, Isten dicsőségére és a hívek örömére!

Istennek legyen hála, Páter Bíró nagyon tudott bízni a Gondviselésben! Ezért merte megalapítani a Társaságot, melynek tagjaiban is bízott. Erős akarata, mély, Istenbe vetett hite, a reális Krisztus reális követése volt számomra mérvadó. Több jezsuita atyát is volt alkalmam megismerni a Jézus Szíve Templomban, akik ismerték Páter Bírót. Hivatásomban erőt adott, hogy mennyire tudtak bízni Jézus Szívében az üldöztetések alatt is. Kitartottak, példát adtak. Lakásunkba többször is becsengetett az ÁVO, miután Kern Margit általános elöljárónk hazatért a börtönből. De a hit kegyelem és erő. A jó Isten segítő és megtartó kegyelmi ereje segít az élet küzdelmeiben.

Az Istennel való bensőséges kapcsolatot nekem az évenkénti lelkigyakorlatok biztosították, melyek soha el nem maradhattak, még komoly áldozatokat hozva, a legnehezebb politikai időkben sem!

2003-ban első lakóként költöztem a Horánszky u 14-be, az „anyaházba”, ahol gondnoki feladatot kaptam. Átéltem a kezdet örömét, fáradalmait: mindenért hála legyen a jó Istennek! Nagy öröm volt számomra, hogy egy fedél alatt lakhattam Jézussal – csak egy fal választott el. Közben változnak az idők, a körülmények. Az Isten tervében benne van a kilátástalannak tűnő dolgok miértje. A bizonytalanság keresztjét kell elfogadnunk, átölelnünk. Most egy testvérrel lakunk együtt, a háztartás vezetése tölti be a napjaim munkás részét.