Ritmikus imamód

IMÁDSÁG A SZENTÍRÁSSAL

• Elcsendesedem. Isten jelenlétébe helyezkedem. Rövid időt szánok arra, hogy egész lényemmel megérkezzem az imádságba. (A megérkezésben segíthet, ha egyszerűen tudatosítom a légzésemet. Anélkül, hogy irányítanám, egyszerűen csak engedem, hogy a levegő ki-be áramoljon a tüdőmbe. Belégzésem kifejezheti Isten utáni vágyamat, kilégzésem pedig önátadásomat Istennek.)

• Tudatosítom, hogy Isten itt és most jelen van, és szeretettel tekint rám. Kérem, hogy egész lényemmel Rá figyeljek: „Uram, add, hogy ezt az imaidőt egészen Neked tudjam adni mindazzal, amim van, és ami vagyok. Legyen ez a Te dicsőségedre, tiszteletedre és szolgálatodra.”

• Elolvasom – akár többször is – az imádságra kiválasztott szentírási részt, figyelve  arra, hogy mely szavak, mondatok, képek érintenek meg belőle. 

• Kérem, amire vágyom: a kegyelmet, amely segít Istennel időzni ebben az imaidőben.
• Ha egy mondat vagy szó megérint, azt a nyugodt légzésem ritmusára ismételni kezdem. Azzal időzöm, ami leginkább érint.  Arra figyelek, hol és hogyan találkozik ez a szó vagy mondat az életemmel.

• Megszólítom az Urat, megosztom vele mindazt, ami az imában történt. Arra törekszem, hogy őszinte legyek… Azt mondom, ami valóban a szívemből jön… Talán kérni szeretnék valamit… Vagy egyszerűen kiöntöm Előtte a szívem… Odafigyelek a válaszára.  Nem csak én szólítom Istent, engedem, hogy Ő is szóljon, érintsen. Az imaidőt a Dicsőség elimádkozásával zárom le.
• Visszatekintek az imámra. Esetleg le is jegyezhetem, mivel ajándékozott meg Isten ebben az imaidőben.