Csík Aranka SJC

1943-ban születtem Lajosmizsén. A szüleim jász származású, vallásos emberek voltak. Apám katonaként hároméves koromban meghalt, így testvéremmel és édesanyámmal nem volt könnyű megélnünk, de gazdálkodásból éltünk és szorgalmasan dolgoztunk. Édesanyám már korán imára tanított minket, és minden vasárnap jártunk misére. Az elsőáldozásomra ma is emlékszem, igazi élmény volt!

Az általános iskolai évek alatt ismertem meg jobban a Jézus Szíve Népleányokat. Elkezdtem a hivatásról gondolkodni, mert tetszett, ahogy éltek, és ahogy az emberekhez olyan végtelen kedvességgel viszonyultak. Tizennégy évesen már tudtam, hogy én is közéjük akarok tartozni. Tizenöt évesen felköltöztem Budapestre, ahol rokonoknál laktam, miközben iskolába jártam. Mindennap jártam szentmisére.

A gimnázium befejezése után, húsz évesen jelentkeztem a Társaságba. Papír-írószer boltban dolgoztam, más Népleányokkal együtt. Nagyon jó volt velük, példát adtak a többi kollégának. Közben tanultam, és 1969-ben letettem az első eskümet, így Jézus jegyese lettem.

Az üldöztetés idején a Társaság számára Kern Margit általános elöljáró jelentette az összetartó erőt. Ahogy ő mondta: "ez az időszak a testvérek számára nem kényszerhelyzet, hanem küldetés". Az AVO folyamatosan figyelte a Társaságot, többször is voltam kihallgatáson, de fiatal voltam, nem féltem. Titokban sajtóapostolkodást végeztünk: a római jezsuitáktók kapott könyveket juttattuk el országszerte, ahova csak tudtuk, sőt Segesvárra, Temesvárra, Szabadkára is.

Mi, otthonlakó testvérek, kerestük az alkalmakat, kivel hol tehetünk jót a Társaság programja szerint. Sok szegény vidéki emberrel találkoztam: ruhákat, gyógyszereket és kegytárgyakat is vittünk oda, ahol szükség volt rá. Szerettük a kihívást, a kalandokat. Közben több munkahelyem is volt, és elvégeztem a hitoktatói képzést is. Sok fiatallal dolgoztam együtt az évtizedek alatt, számos helyen tanítottam hittant, nyári táborokat szerveztem és egyházközségi nővérként is dolgoztam. Ahogy idősebb lettem, folytattam a nép közötti apostoli munkát, kirándulás- és zarándoklatszervezést, később a Karitasz munkatársa is lettem.

Ma még több idő jut emberek között lenni, de az idős korral együtt megpróbáltatások sora jön szembe, de ez is hozzátartozik a lélek edzéséhez. A külső környezeti hatások - járvány, háború - még nagyobb átadást igényelnek. Fontos, hogy tudjuk Isten kezébe helyezni az életünket! Vágy ilyenkor már az előttünk járókkal találkozni, több mint hatvan kedves testvér várja, hogy velünk találkozzanak…

Mit jelent nekem a Társaság? Fiatal koromtól kezdve meghívást, életcélt, lehetőséget. A mindennapos lelki életem a Társaságban előírt napi imán, a felajánló imákon, a szentségek felvételén és Isten dicséretén alapul. A helyes visszafogottság megvéd a túlzásoktól. Az évenkénti nyolcnapos lelkigyakorlat, az évi megújulást segítő triduum, valamint a testvérekkel való havi találkozások szintén megtartó erőt jelentenek.