Fazekas Hedvig SJC

Alapvetően vallásos, értelmiségi családból származom. Egy húgom van, vidéken nőttünk fel, később költöztünk a családdal Budapest közelébe. A szabadidőmet szerettem  a barátaimmal való beszélgetéssel tölteni, társasozni, programokra, koncertekre járni stb. Az emberekkel való foglalkozás vágya a gimnáziumi éveim során erősödött meg bennem. Inkább a családos élet vonzott, a szerzetességet útját próbáltam kizárni, habár az utóbbi életformában élőkkel is jó kapcsolatom volt, mivel néhány tanárom szerzetesként tanított engem a gimnáziumban. Már többedszerre éreztem nyugtalanul magam a szerzetesi életre hívás elutasítása miatt, ezért az ápolói diploma megszerzése után beléptem a Szeretet Misszionáriusaihoz Lengyelországba, ahol 3 évet töltöttem. Egyértelmű jeleket kaptam, hogy nem ott a helyem, ezért hazajöttem. Ezután irodai munkát végeztem, majd a Társaságba való belépésem előtti években ápolóként dolgoztam.

Egy mélyebb krízis segített rátalálni az Emmausz Hivatástisztázó Házra 27 évesen. A testvérek elfogadó, szabadon hagyó, ránk figyelő, barátságos hozzáállása biztonságot adott. Azt tapasztaltam, hogy a világ és a lelki élet kitágul az Ignáci imamódok és az Ignáci lelkiség által. Ezek új és meghatározó tapasztalatok voltak, és valami mély meggyőződésfélét elültettek bennem, hogy az Isten mégannyira sem olyan, mint amilyennek én képzeltem. „Nem rossz” - egész boldognak tűnik a Jézussal való élet.

A lelki kísérés nagyon sokat segített, hogy felfedezzem a (leg)mélyebb vágyaimat és megérjek az elköteleződésre. A Társaságba a hívásomat és a belépés iránti vágyam fellángolását a mindennapok lelkigyakorlata végzése közben kaptam.

Ma az otthonomat jelenti a Társaság. Azt a helyet, ahol önmagam lehetek a saját erősségeimmel, gyengeségeimmel, törékenységemmel, tökéletlenségemmel. Ahol közös a célunk, ahol segítjük egymást a növekedésben, a valóságban maradásban is.

Az augusztusi első eskütételem óta részállásban dolgozom a Társaságunk által fenntartott idősek otthonában. Emellett a Sapientián tanulok katekéta-lelkipásztori munkatárs szakon, és a hivatásgondozó csapat egyik tagja is vagyok.

A Társaságunk karizmájából mostanában fontos számomra egyrészt a „szemlélődő gyakorlatiasság”: inspirál és kihívást ad, hogy teljesen jelen tudjak lenni abban, amit épp teszek – legyen az ima, munka, főzés, stb. -, Istenre és másokra nyitottan. Másrészt meghatározó számomra a „jól és jóra használni a javainkat” kifejezés: akár a saját fizikai, szellemi, lelki javaimat vagy erőforrásaimat értem alatta.