Gergely Katalin SJC

A Jézus Szíve-lelkiség számomra elsősorban anyai nagymamám öröksége. Bár nem ismerte társaságunk alapítójának eszméit, elém élte a gyakorlati Jézus Szíve-tiszteletet. Ebből adódott, hogy amikor egy ifjúsági találkozón hallottam a Jézus Szíve Társasága karizmájáról, a testvérek mindennapjairól, olyan volt, mintha régi ismerősökkel találkoztam volna. Így kezdődött… Ennek már több mint harminc éve.

Isten hívását korábban is éreztem, „nevemen szólított”, de „gazdag ifjúként” nem tudtam elengedni, amiről úgy véltem, hogy az enyém. Most már tudom, hogy egész életem – ami vagyok, és amim van – Isten ajándéka. Megajándékozottságom ellenére újból és újból átélem a gazdag ifjú ragaszkodásának szomorúságát, Léviként ott találom magam a vámasztalnál, Simonként a halászhálókat bogozgatva…

„Újra élek kegyelméből, ki szakaszt el szerelmétől?” Emberi gyöngeségeimben számtalanszor megtapasztalom isteni Jegyesem hűségét, aki újra és újra meghív az Ő követésére, kihív sötétségeimből, szerető tekintetével bátorít, megosztja velem az életét, Testével táplál, kegyelmével erősít. Igéje által mindennap hív és küld, hogy örömhírét másoknak is elvigyem: - mindazoknak, akikkel találkozom, ott, ahol éppen vagyok, a mindenkori jelen pillanatban… Hiszem és vallom, hogy Isten irgalmából bűneim és hiányosságaim ellenére eszköze lehetek az Örök Szeretetnek. Vágyom arra, hogy - Jézus Szívében élve - egész életem az Istennek kimondott igenről tanúskodjon.