Laczkó Zsuzsanna SJC

Vallásgyakorló katolikus családba születtem. Bár jártunk templomba, első istenélményem nem templomi szertartáshoz, hanem otthoni zenehallgatáshoz kapcsolódik. Egészen kisgyermekként úgy éreztem, hogy a gregorián zene - melyet képes voltam órákon át hallgatni - elrepít egy olyan világba, amelyben valamiképp egészen közel éreztem magam Istenhez, és szerettem volna mindig ott maradni. Általános iskolás koromban a nővérem egy időben esti meseként Lisieux-i Teréz önéletrajzát olvasta fel nekem, talán akkor született meg bennem először az a gondolat, hogy szerzetes szeretnék lenni.

Bár voltam szerelmes is, és családanyaként is el tudtam volna képzelni az életemet, miután egyetemista éveim alatt megtörtént a rendszerváltás, és újraindulóban voltak a szerzetesrendek, mégis inkább a megszentelt életben kerestem a helyemet. Orvostanhallgatóként az tűnt logikusnak, hogy betegápoló rendbe lépjek, meg is látogattam néhányat, de valahogyan nem éreztem otthon magam bennük.

Hatodév előtt jutottam el életem első Szent Ignác-i lelkigyakorlatára Püspökszentlászlóra. A lelkigyakorlat rendkívül nagy hatással volt rám: Isten szinte tapintható közelségbe került, és életem addig érthetetlen eseményei Isten fényében hirtelen értelmet nyertek. Úgy éreztem, arra szeretném szánni az életemet, hogy másoknak is részük lehessen hasonló tapasztalatban. Ezért kezdtem el ignáci lelkiségű közösséget keresni, így találtam rá a Jézus Szíve Társaságára. Amikor még érdeklődőként beléptem a Társaság lelkigyakorlatos házába, azonnal otthon éreztem magam, és még egyetemistaként megkezdtem a jelöltidőmet.

Bár az azóta eltelt lassan harminc évben több helyen is laktam, különböző testvérekkel voltam közösségben, ez az otthonosságérzés mindenhol végigkísér. Az odatartozás-érzést leginkább az adja, hogy bár különböző szolgálatokat látunk el, mindannyiunk életének középpontjában Jézus életének gyakorlati követése áll. Társaságunk karizmájából a lelkigyakorlatokon kívül különösen kedves számomra a teremtett világgal való tiszteletteljes bánásmód, ami korunkban különösen is aktuális. Törekszem rá, hogy nem csak az emberekben, hanem minden teremtményben Isten alkotását tiszteljem, és ezt a hozzáállást lehetőség szerint másoknak is továbbadjam.  

Hálás vagyok a Társaságnak a nagylelkűségéért, amivel lehetővé tette, hogy szolgálati területemül a lelkigyakorlat-adást, lelki kísérést választhattam, ebben képződhettem. Immár több mint húsz éve napjaim nagy részét rendszeres lelki kíséréssel, lelkigyakorlatok adásával, a lelkivezetés tanításával töltöm. Nagy örömmel tölt el, ahogyan a munkám során tanúja lehetek mások istenkapcsolata alakulásának, kibontakozásának, illetve segítségére kehetek másoknak, hogy ebben a gyönyörű szolgálatban részt vehessenek. Az utóbbi években különösen is foglalkoztat a test szerepe az imádságban, az Istennel való kapcsolatban, így rendkívül hálás vagyok, hogy táncmeditációt tanulhatok.

Sok örömet jelent számomra, hogy Társaságunk Tanulmányi Házában lakom. Nagy ajándék látnom a fiatalok elkötelezettségét, nagylelkűségét, folyamatos alakulását. Bár a lelkigyakorlatos szolgálat miatt sokszor vagyok fizikailag távol az otthontól, az imádság csendje, a szentmisék ünneplése, a közös karizma megőrzi az egységünket – nemcsak a Tanulmányi Ház közösségével, hanem a Társaság egészével is.