keresés YouTube Facebook Instagram
női apostoli élet társasága
Jézus Szíve Társasága Societas Jesu Cordis
Facebook

Teremtésvédelem

 

ANYAGMEGSZENTELÉS - Jóra és jól használni az anyagi, szellemi és spirituális erőforrásainkat

Alapító Atyánk, Páter Bíró Ferenc SJ számára egész életében meghatározó volt a bensőséges, mély kapcsolat Jézussal. Fiatalkorától a Jézus Szíve tisztelet, majd jezsuitaként a Szent Ignác-i lelkiség segítette őt abban, hogy Úr benső ismeretének ajándékát egyre inkább befogadja és ebből éljen.

P. Bírót jelentős mértékben alakították az élete és szolgálatai során szerzett tapasztalatai is. Szent Ignác hű fiaként azt gyakorolta, hogy szemlélődővé váljon a cselekvésben. Ahogy az imádsága és élettapasztalata összeért, egyre inkább megértette, mit jelent a Lelkigyakorlatok Vezérelv és alapigazsága.[1] Minden teremtmény segítségünkre lehet abban, hogy az Istennel való egységre eljussunk, Vele éljünk egy örökkévalóságon át.

Bíró atya meglátása szerint sokszor nem Isten vágya szerint használjuk mindazt, ami a teremtett világban nekünk adott. Az ajándékok fontosabbá válnak, mint az Ajándékozó. Kapcsolatainkban önközpontúvá tesz az Isten – ember - világ harmóniájára való törekvés hiánya; oda vezet, hogy a teremtett világot és benne javainkat is birtokolni vagy kihasználni akarjuk.

A P. Bírónak adott karizma sajátossága az, hogy a Jézus Szíve tisztelethez szorosan hozzátartozó engesztelés egészen egyedi és gyakorlati módon történjen: a teremtett javak Isten ajándékának tekintése, és ebből fakadó gondos és tiszteletteljes használata által. Ő ezt a viszonyulást anyagmegszentelésnek hívta.

Az anyagmegszentelés kifejezést az utóbbi években a testvérek így fogalmazták meg: jóra és jól használni az anyagi, szellemi és spirituális erőforrásainkat. Erre törekszünk életünkben és szolgálatainkban.

 

Tiszteletteljes, szemlélődő viszonyulás

A megtestesülésről és Jézus názáreti rejtett életéről szemlélődve vagy az Eucharisztiában a kenyér színe alatt jelenlévő Urat szemlélve Alapító Atyánk számára egyértelmű volt: az Istennel való kapcsolatunknak meg kell nyilvánulnia a gyakorlatban, életté kell válnia, hiszen Isten szeretete is testté lett értünk Jézusban. Ezt jelenti számunkra, hogy szemlélődő gyakorlatiassággal éljünk, Jézus szeretetéletét folytatva.

Isten szemlélése az Igében és a teremtett világban arra hív minket, hogy tiszteletteljes, szemlélődő viszonyulással forduljunk Istenhez és minden teremtményhez.

Ezért is kiemelt fontosságú számunkra, hogy meghalljuk Földünket, amely „sóhajtozik és vajúdik” (Róm 8,22), „kiált a kár miatt, amely az Isten által beléje helyezett javak felelőtlen használatával és a velük való visszaéléssel okozunk neki” (Laudato Sí, 2.)

„Mi, a Jézus Szíve Társasága testvéri közössége arra törekszünk, hogy – az egész teremtett világot Isten ajándékának tekintve – a jelen és jövő iránti felelősséggel és tisztelettel bánjunk vele. Ennek megfelelően használjuk a javakat, működünk együtt másokkal, és ezt a viszonyulást adjuk tovább.” (A 2017-es Nagykáptalan állásfoglalása)

[1] Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét megmentse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve, és azért, hogy segítse a cél elérésében, amelyre teremtve van. Ebből következik, hogy az embernek ezeket annyira kell felhasználnia, amennyire célja elérésében segítik, és annyira kell megválnia tőlük, amennyire akadályozzák.  (Lgy 23.)

 

SPIRITUÁLIS VÁLASZ AZ ÖKOLÓGIAI VÁLSÁGRA

(Az írás forrása Laczkó Zsuzsanna SJC - A szemlélődő lelkiség időszerűsége című - munkája, mely a Vigilia 2019/2. számában jelent meg.)

Jelenleg az emberiségnek eddigi története legnagyobb horderejű kihívásaival kell szembenéznie. Módjában áll, hogy döntsön a Föld sorsáról - annak minden geológiai, biológia, pszichológiai és kulturális következményeivel együtt.

Az embernek ma lehetőségében áll eldönteni, hogy a fogyasztói társadalom élet stílusának folytatásával tönkreteszi a Földet, veszélyeztetve számos faj és önmaga fennmaradását, vagy felelősséget vállalva megtalálja szolgáló helyét a Föld közösségében. A 2009-ben elhunyt kultúrantropológus és ökofilozófus Thomas Berry, passzionista szerzetes szerző szerint egyenesen földtörténeti korszakváltás előtt állunk, átmenetben vagyunk a földtörténeti újkorból, a biológiai sokféleséget magával hozó „kainozoikumból”  az „ökozoikumba”, amikor a Föld minden létezője közösséget alkot egymással. [1]

A külső változásoknak azonban feltétele a belső, spirituális változás; hiába érkezik ugyanis hozzánk tengernyi információ, önmagában a tudás nem hoz létre változást. Ezért elengedhetetlen, hogy az ember bensőséges kapcsolatba lépjen Istennel, és felfedezze mindent átható jelenlétét.

A jelen ökölógiai helyzetben Cletus Wessels domonkos szerző három szükséges hozzáállást  emel ki: Először is, az embernek képesnek kell lennie az újraintegrálódásra és a visszakapcsolódásra (Wessels szójátékával élve: re-membering) a Föld közösségébe; a patriarchális jellegű alá - fölérendeltségi viszonyok helyett az egész-ségre és az inkluzivitásra kell helyeznie a hangsúlyt, s  bolygónk egészére tekintettel lévő vezetési és irányítási stílust kell kialakítania; végül pedig az isteni pozíció megszerzésére irányuló, eleve kudarcra ítélt szándék helyett arra kell törekednie, hogy mások szolgálatába állítsa az ismereteit és a hatalmát[2]

Ennek a korszaknak a határán kijelenthetjük, hogy a mai ember fokozatosan rádöbben, mennyire fenntarthatatlan a fogyasztói társadalom, mind lelki, mind fizikai értelemben. A fogyasztható javak ugyanis előbb-utóbb elfogynak, ugyanakkor nem töltik be az ember spirituális éhségét. A mai embernek olyan spiritualitásra van szüksége, amely egyrészt betölti a transzcendens iránti vágyát, másrészt felelősségteljes és tevékeny tagjává teszi a közösségnek.

Az olyan spiritualitásnak van jövője, amely az embert megnyitja és nyitva is tartja Isten és a valóság felé, másokkal felelősen törődő személlyé teszi, és a felé az állapot felé vezeti, amelyben majd Isten lesz „minden mindenben”. Ez a fajta lelkiség nem az ember egyedi elgondolásait helyezi előtérbe, hanem Isten tervének beteljesedését kívánja szolgálni.

Újraintegrálódás és visszakapcsolódás

Mit  jelent ez a gyakorlatban? Először is annak tudatosítását, hogy az ember a Földből lett, a Föld táplálja és a Földbe tér vissza, vagyis a Föld nem egyszerűen csak rendelkezésére álló anyag, amelyet kénye-kedve szerint használhat és kizsákmányolhat. Ez a szemléletmód az emberközpontú gondolkodást teremtésközpontú gondolkodásformára cseréli. Annak tudatosítása is együtt jár ezzel a változással, hogy a teremtés jelenleg is folyamatban van, a teremtett világ szakadatlanul kibontakozóban van, csillagok keletkeznek és pusztulnak el. Aki meg tud tanulni rácsodálkozni erre, abban újra kialakul a szentség iránti érzékenység, - és a szentség észlelésének képessége. Ezzel együtt  annak is tudatosulnia kell bennünk, hogy bár Isten nem azonos a teremtéssel, a teremtés nem választható el Istentől, ezért aki része a teremtésnek, egyúttal Isten tevékenységébe is integrálódik, s arra kap meghívást, hogy együttműködjön Istennel a teremtett világ szolgálatában.

Egész-ség és inkluzivitás

A második kívánalom Wessels szerint az inkluzivitás és az egész-ség visszanyerése. Az első keresztény századok még Isten ujjával írt kinyilatkoztatásnak tartották a „természet könyvét”, ahol a Bibliához hasonlóan rá lehet találni Istenre. Ebben az értelemben az emberiségnek ma meg kell tanulnia megnyílni az érzékelhető világ mögött húzódó egyetlen valóságra. Tudatára ébredhet, hogy a világegyetem egyetlen egész, amelyben az egyetlen Teremtő terve bontakozik ki, és ahol minden mindennel összefügg. Kívánatos lenne, hogy az ember a teremtés egészét tartsa szem előtt, a látásmódja inkluzív legyen, azaz mindent  az egyetlen egész részeként tekintsen, és versengés helyett felelős együttműködésre törekedjen.

Szolgáló hatalom

Mivel a teremtettségénél fogva minden létezőnek joga van a létezéshez, minden függ másoktól és együttműködik másokkal, ezért az embernek tudatosan szolgálnia kell ezt a közösséget. Amint az ember rátalál valódi énjére, és a valódi énjével együtt Isten Lelkére önmagában, indíttatást kezd érezni mások szolgálatára, arra, hogy törődjön másokkal: törekszik megőrizni azt, ami van, és helyreállítani, amit tönkretett; szükségleteinek megfelelően kezd fogyasztani és megosztja javait; erőszakmentesen  küzd a szegénység, a kirekesztés, az éhezés, az erőszak, az emberi és a természeti kizsákmányolás, a környezetszennyezés ellen; épít mások, más kultúrák és más vallási hagyományok bölcsességére; és szeretete minden és mindenki iránt egyre inkább együttérzővé, kreatívvá, életadóvá, kiteljesítővé és törődővé válik.

 

A szemlélődő lelkiség időszerűsége

A tapasztalat azt mutatja, hogy aki elkezdi gyakorolni a szemlélődő imádságot, annak bensőségessé és szeretetteljessé válik az istenkapcsolata. Ezzel párhuzamosan készen állunk arra, hogy búcsút intsünk Istenről alkotott korábbi elképzeléseinknek, s lehetőséget adunk arra, hogy Isten meglepjen minket, tisztuljon az istenképünk, amely tökéletes természetesen sohasem lesz, viszont tisztulásával együtt az énképünk is tisztulási folyamaton megy keresztül. A szemlélődő imádság csendjében feltárul az ember üressége és bűnössége, de az is kiderül, hogy az embert ebben az állapotban is elfogadja és szereti Isten. Ez nem azt jelenti, hogy Isten jóváhagyja a bűnt, hanem azt, hogy a sötétség bármilyen formájának megmutatkozása immár nem sokkol bennünket, hanem megújulásra sarkall, és tisztábban állít elénk valóban megalapozott életcélokat. Közben egyre elfogadóbbak leszünk, egyre inkább tartózkodunk attól, hogy ítéletet mondjunk mások felett, a szenvedélyességünk megtisztul, és tiszta szenvedéllyel tudjuk végezni, amit teszünk.

Mivel egyúttal a másokba vetett bizalmunk is növekszik, egyre teljesebben felébred bennünk a cselekvőerő, az együttműködés készsége. Individualista társadalmunkban a szemlélődő imádság önközpontúságunkat te-központúságra cseréli. Megtapasztaljuk szabadságunkat, és belátjuk, hogy a szabadság felelősséggel is együtt jár. Fejlődünk a megkülönböztetésben, átérezzük, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, és nincs menthetetlen helyzet, nincsenek olyan körülmények, amelyeket ne lehetne jóra fordítani. A hangsúly a külső dolgokról a benső valóságra kerül, és leegyszerűsödik az életünk. És végül egyre tudatosabbá válik Isten jelenléte, amely fokozatosan meghatározza életünket: mindenben Isten rejtőzik el és mindenben Isten tárul fel számunkra.

A szemlélődés gyümölcse az a spirituális átalakulás, amely alapfeltétele a jelenlegi globális krízis megoldásának. - Eckhart mester szavai szerint: „amit a szemlélődés talajába vetünk, azt a cselekvés aratásán kaszáljuk majd le”.

Érdemes meghallgatni a szemlélődő imádságról és szemlélődő életformáról ennek a modern tanítóit is.

Thomas Merton, a huszadik század derekán felfedezte, hogy mindenki hivatott a szemlélődésre,  és közkinccsé kívánta tenni a szemlélődő imádságot. A szemlélődés Mertonnál „önkéntelenül érzett tisztelet az élet, a lét szentsége iránt.”[3] Annak élénk felismerése, hogy „az élet és a bennünk lüktető lét egy láthatatlan, transzcendens és végtelenül bőséges Forrásból fakad.” Nagyon fontos, hogy Merton szerint a szemlélődés révén a szeretet belép a mindennapi életünkbe, bensőséges istenkapcsolat alakul ki tehát az emberben, amely áthatja életének egész konkrét valóságát.

Thomas Keating szerint a szemlélődő imádság az a „világ, amelyben Isten bármit megtehet”, és ahol az ember „megnyílik végtelen lehetőségek felé”[4], mert ilyenkor a Lélek imádkozik bennünk. Keating hangsúlyozza, hogy az imádságban egész lényünket megnyitjuk Istennek, az értelmünket ugyanúgy, mint a szívünket; a testünket ugyanúgy, mi az érzéseinket. Szintén kiemeli, hogy a szemlélődő imádság mások szolgálatára vezet el minket, mert amellett, hogy hűségessé tesz minket szemlélődő „gyakorlataink” iránt, cselekvésre is ösztönöz.

John Main szerint a szemlélődésben „arra törekszünk, hogy egészen megnyílhassunk a nekünk ajándékozott életnek”. A szemlélődés révén felelősségteljes emberekké válhatunk, érett emberekké alakulunk, akik éretten elfogadják az élet minden kihívását és felelősségét, s ily módon a valóság tiszta világosságába léphetünk.  J. Main nem riad vissza attól, hogy e folyamattal kapcsolatban átistenülésről beszéljen, s így ismét teret adjon a korai keresztény századok egyik fontos  gondolatának. [5]

Richard Rohr azt mondja, hogy a szemlélődő imádság során csendben és nyitottan Isten jelenlétében maradunk, de azt is hozzáteszi, hogy ennek gyakorlása „újrahuzalozza” az agyunkat, (ez a neuroplaszticitás, az idegpályák átalakíthatóságának jelensége), mégpedig úgy, hogy immár irgalmas együttérzéssel tudunk fordulni mások és az egész teremtett világ felé.[6] A szemlélődés Krisztus „érzületébe”, Krisztus „gondolkodásmódjába” kapcsol be minket, amely elfogadja a paradoxont és ismeri valódi önazonosságát Istenben. Rohr szerint ennek fényében kiderül, hogy „a szent és a világi nem válik szét” vegytisztán, azaz Isten nem vonható ki semmiből, mert jelenléte mindent áthat.

Wilfrid Stinissen a szemlélődő imádságot a konkrét jelennel és a konkrét jelen elfogadásával hozza összefüggésbe. Meglátása szerint a szemlélődő imádság ahhoz segít hozzá, hogy megmaradjunk a valóságban, abban, amit Isten „éppen létrehoz”, s ezzel együtt megmaradjunk Istenben. Ha elfogadjuk a most jelenvalóságát, állítja, akkor mindenestől Istenre hagyatkozunk;-  ha nem félünk a jelennel való találkozástól, akkor közvetlenül Istenben merülünk el, aki fel tudja használni „közvetlen helyzetünket, hogy megvalósítsa akaratát”.[7] A szentek tudománya ez, akik mindent ajándéknak tartanak, s ezért minden pillanatban egyre jobban elmerülnek Istenben.

Jálics Ferenc a szemlélődés lényegét Isten intuitív látásában jelöli meg, s ennek alapján azt hangsúlyozza, hogy a szemlélődés mindenestől kegyelem, mert az ember képtelen arra, hogy saját erejéből lássa Istent. Ezt kiegészíti azzal, hogy „bármily mély legyen is a hit kegyelme valakiben, a szemlélődés különbözik a hit kegyelmétől”, mert „alapvetően új állapotába” helyezi az embert, a „hit és az örök élet közti állapotba”. [8] Ennek hatására olthatatlan vágy, ellenállhatatlan szenvedély ébred az emberben Isten keresésére, végső soron Isten látására. A szemlélődés nem csupán imaforma, hanem életforma is, és a szemlélődő imának szentelt csendes időre annak érdekében van szükség, hogy az ember a kontempláció állapotába jusson, amely áthatja és megváltoztatja az egész életét.

 

[1] Lásd Thomas Berry – Brian Swimme: The Univers Story. From the primordial Framing Forth to  the Ecozoic Era. A Celebration to the Unfolding of the Cosmos. HarperOne, New York, 1994.

[2] Lásd. Cletus Wessels: Jesus in the New Universe Story. Orbis, Maryknoll, 2003.

[3] Az idézett szövegrészletek forrása - Thomas Merton: A szemlélődés magvai. Új változat.(Ford. Lukács László- Malik Tóth István.) Ursus Libris, Budapest, 2009 (főként a Mi a szemlélődés című első fejezet).

[4] Az idézett szövegrészletek Thomas Keating: Nyitott tudat, nyitott szív. Az evangélium kontemplatív dimenziója. (Ford. Malik Tóth István) Filosz, Budapest, 2006.

[5] Az idézett  szövegrészletek John Main: A szemlélődés útja. (Ford. Pál Cecília, Richter Kálmán, Scharek Edit.) Marana Tha, Budapest, 2003.

[6]  Richard Rohr: http://cac.org/about-cac/contemplation/

[7] Wilfrid Stinissen: Idő és örökkévalóság. (Ford. Havas István.) Új Ember, Budapest, 2003.

[8] Jálics Ferenc: A szemlélődés útja. Korda, Kecskemét 2013.

 

Hírek

Isten éltesse névnapján a 101 éves Margit testvérünket – JSZTIO

Margit testvérünk – a számára oly kedves szent - Skóciai Szent Margit ünnepén tartja a névnapját.

2022.11.18.